TV műsor

DK: Orbán hozza nyilvánosságra a néppárti politikusoknak írt levelét!

Belföld, 2019.03.14

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra azt a levelet, amelyet azoknak a néppárti vezetőknek írt, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az Európai Néppártból (EPP).

A Reuters hírügynökség csütörtökön számolt be a levélről, illetve arról, hogy írásában a Fidesz elnöke bocsánatot kér "a támadó nyelvezetért", de fenntartja politikai álláspontját.

A DK frakciószóvivője erre reagálva csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormányfőnek jó oka volt a levélírásra, mert az EPP-nek március 20-án kötelező szavaznia a Fideszről. Orbán Viktor pontosan tudja, hogy számára a szavazás életveszélyes, mert a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztéséhez vagy a pártcsaládból való kizárásához is vezethet - hangsúlyozta Gréczy Zsolt. A miniszterelnök "térdre rogyott" és most könyörög az Európai Néppárt általa hasznos idiótáknak nevezett tagpártjaihoz, hogy vonják vissza a kezdeményezést - tette hozzá.

Orbán Viktorról ismét világosan kiderült, hogy nem Európa erős embere, hanem "politikai celeb", akinek azért is "térden kell csúsznia", hogy pártját ne zárják ki az Európai Néppártból - fogalmazott az ellenzéki politikus.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!