DK: propaganda-ösztöndíjat fizetne a kormány az egyetemistáknak

Belföld, 2019.07.06

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz aggódik az önkormányzati választás miatt, ezért is akar közpénzből fizetett propagandahadsereget kialakítani az egyetemistáknak hirdetett ösztöndíj-programmal.

Gréczy Zsolt, a párt országgyűlési képviselője, frakciószóvivője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: sajtóhírek szerint a Fidelitas-elnök Ágh Péter által alapított Szövetség az Új Nemzedékért Alapítvány pályázatot írt ki "polgári értékeket valló egyetemistáknak", hogy havi 60 ezer forintos ösztöndíjért írjanak publikációkat, véleménycikkeket, és végezzenek közösségszervezést. Közölte: a DK szerint egyértelmű, hogy a kormány nem "a jövő irodalmi klasszikusait és tárcaíróit" akarja felkutatni az ösztöndíjprogrammal. "Olyan jól idomított, jól programozott, véleményformáló fiatalokat keresnek, akik a fizetett utánpótlás-képzés keretében képesek és hajlandóak elsajátítani a Fidesz-retorika elemeit, és aztán előbb-utóbb olyanokká válnak, mint Bayer Zsolt" - fogalmazott Gréczy Zsolt. Hozzátette: a Fidesz aggódik az önkormányzati választás miatt, mert látják, hogy sok helyen megszületett az ellenzéki együttműködés. A politikus ezzel kapcsolatban jelezte: szombaton megszületett a megállapodás Szegeden is, a DK része a teljes ellenzéki együttműködésnek a városban, vagyis támogatják Botka László (MSZP) polgármester-jelöltségét, és megállapodtak az egyéni körzetek és listák jelöltjeiről is.

Kérdésre válaszolva elmondta: a DK és Botka László között "nem volt felhőtlen a viszony", amikor Botka László miniszterelnök-jelölt volt, és lehet, hogy ez vetült ki a tárgyalásokra, de Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az elmúlt napban többször is egyeztetett a polgármester és a DK helyi szervezete között és így létrejött a megállapodás. Arra a kérdésre, hogy kit támogat a DK az V. és XX. kerületben, miután a Jobbik bejelentette, hogy a belvárosban Losonczy Pált, Pesterzsébeten pedig Bencsik Jánost indítja polgármester-jelöltként, Gréczy Zsolt közölte: a XX. kerületben új közös jelölt lesz, akit a DK is támogatni fog, az V. kerületben pedig az ellenzéki együttműködési megállapodásnak megfelelően Tüttő Katát támogatják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!