Egy héttel meghosszabbítják a HÖOK országos adománygyűjtését

Belföld, 2018.03.29

Egy héttel, április 6-áig meghosszabbítják a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által szervezett adománygyűjtést, amelynek keretében tartós élelmiszereket várnak az ország felsőoktatási intézményeiben.  

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke az erről szóló csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte, nagyon fontos, hogy a fiatalok is elkötelezettek legyenek a közösség szolgálata mellett.

Úgy véli, a társadalmi szolidaritás nagy mértékben nőtt az elmúlt években Magyarországon, és örömtelinek nevezte, hogy a fiatalok is részt vesznek ebben, például a HÖOK akciójával.

Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke elmondta: húsvétra adománygyűjtő akciót hirdettek, a "Több lett, maradhat?" elnevezésű kampány keretében tartós élelmiszert gyűjtenek a rászorulóknak.

A gyűjtést a HÖOK Mentorprogramhoz csatlakozó hallgatói önkormányzatok önkéntesei koordinálják, akik intézményenként több kijelölt gyűjtőpontokon várják a hallgatók felajánlásait.

Az idén szervezték meg másodszor az országos adománygyűjtést, tavaly 60 felsőoktatási intézményben öt tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek össze egy hasonló akcióval.

A HÖOK elnöke elmondta, idén az ország minden nagy felsőoktatási intézményének hallgatói önkormányzata részt vesz a gyűjtésben, országszerte 21 városban, 80 gyűjtőponton várják a tartós élelmiszereket 2018. március 1. és - a meghosszabbított határidő szerint - április 6. között. (A határidő eredetileg március 29. volt.) Hozzátette: a cél az, hogy tíz tonna adományt gyűjtsenek össze.

Az adományokat a Karitatív Tanács tagszervezetein - Katolikus Karitász, Magyar Református Szeretetszolgálat, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Ökumenikus Segélyszervezet, Baptista Szeretetszolgálat, Magyar Vöröskereszt - keresztül juttatják el a rászoruló családokhoz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!