Együttműködési megállapodást írt alá az Emmi és a kórházszövetség

Belföld, 2019.04.09

Együttműködési megállapodást írt alá az Ember Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) kedden; a dokumentumot Kásler Miklós miniszter és Svébis Mihály, az MKSZ elnöke látta el kézjegyével.

A miniszter az aláírás után azt mondta, a kormányprogramban megfogalmazott új egészségkultúra jegyében a kormány arra törekszik, hogy az egészségügy minden szereplőjével kiváló kapcsolatot alakítson ki.

Mint mondta, a közös cél a magyar lakosság egészségének megóvása, különös tekintettel a gyerekekre, illetve a beteg emberek gyógyítására. Ennek érdekében indult el az alap- és sürgősségi ellátás átalakítása és az öt nemzeti egészségügyi program kidolgozása és megvalósítása.

Kásler Miklós kiemelte, hogy a kórházaknak ebben nagy szerepe van, és hasonlóan más szakmák érdekvédelmi szervezeteivel, úgy a kórházszövetséggel is partneri viszonyt kívánnak kialakítani. "Tudjuk, hogy a Magyar Kórházszövetség mit képvisel és mennyit ér" - fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, ennek jegyében írta alá a szövetség elnökével az együttműködési megállapodást.

A kiosztott sajtóanyag szerint a felek kinyilvánították, hogy a társadalmi egyeztetés elősegíti a jó minőségű és az életviszonyoknak megfelelő jogszabályok megalkotását.

A dokumentum értelmében a minisztérium időről időre konzultál a kórházszövetséggel az egészségügyet érintő kérdésekben, továbbá az MKSZ jogosult jelezni a minisztérium felé, hogy milyen témákban tartja szükségesnek jogszabály-tervezetek előkészítését, és jogosult ezekkel kapcsolatban javaslatait előterjeszteni.

A Magyar Kórházszövetség szerdától Egerben tartja három napos kongresszusát, amelyen a szakma képviselői vitatják meg az ágazat legfontosabb kérdéseit.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!