Elégedett a közönség a Szegedi Szabadtéri Játékokkal

Belföld, 2020.12.09

A fesztivál látogatói között végzett felmérés szerint elégedett a közönség a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaival, a szervezéssel, a kulturális esemény szolgáltatásaival és infrastruktúrájával - közölte Herczeg Tamás igazgató szerdán.

A szakember online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a magyar színházi életben egyedülálló, 2005 óta minden évben szociológusok bevonásával elvégeztetett reprezentatív kutatások szerint a nézők összességében és minden részterületen jelesre értékelték a fesztivált a pandémia előtti utolsó teljes, 2019-es évadban.

Az igazgató úgy fogalmazott, hogy a kutatás komoly segítséget jelent a műsorterv összeállításában és közönség elérésében, de mindig igyekeznek egy kicsit a megmért igények "fölé lőni". A fesztivál egyedülálló abból a szempontból, hogy minden színházi műfaj szerepel a kínálatban a drámától, az operetten, operán át a musicalig, a gyermek- és táncprodukciókig vagy a szimfonikus zenei koncertig.

A fesztivál 2013 óta megduplázta jegyárbevételét, ami 2019-re 487 millió forintra emelkedett, a nézőszám pedig 54 ezerről 79 ezerre bővült. Az egy nézőre jutó jegyárbevétel ebben az időszakban 5500-ról 6800 forintra emelkedett, 2017-ben pedig elérte a 7500 forintot is, a fesztivál az ország legjelentősebb színházi prémiumtermékévé vált - hangsúlyozta Herczeg Tamás.

A jövőre alapításának 90. évfordulóját ünneplő Szegedi Szabadtéri Játékoknak meghatározó szerepe van a város idegenforgalmában, a megkérdezettek 80-90 százaléka elsősorban az előadások miatt látogatott a településre. A 290 millió forintos éves önkormányzati támogatást kapó fesztivál a pályázati támogatásoknak és a jegybevételnek köszönhetően több mint 1,4 milliárd forintból gazdálkodott, a látogatók pedig csaknem félmilliárd forintot költöttek Szegeden különböző szolgáltatásokra a belépők megváltásán felül - tudatta az igazgató.

Herczeg Tamás elmondta, a pandémia ellenére a következő évadra időarányosan nem jelentős a visszaesés a jegyértékesítésben. Az elmúlt négy-öt évben januárra már általában a belépők fele gazdára talált. A szakember úgy fogalmazott, hogy a járványhelyzet enyhültével, a belföldi turizmus megerősödésével, s annak fényében, hogy a közönség nélkülözni volt kénytelen a színházi élményeket, a fesztivál akár nyertesen is kikerülhet a jelenlegi helyzetből.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!