Elkezdődött a Tanítsunk Magyarországért mentorprogram nyári tábora Debrecenben is

Belföld, 2019.07.09

Megnyitotta a Tanítsunk Magyarországért program keretében általános iskolásokat mentoráló egyetemisták nyári táborát Debrecenben kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Debreceni Egyetemen.

György László beszédében arra kérte a vállalkozásokat, hogy ők is nyissák meg a kapuikat a mentoráltak előtt, hogy a Tanítsunk Magyarországért program céljának megfelelően támogassák a kistelepülésen élő fiatalokat, hogy képesek legyenek kihozni magukból a maximumot, legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás vagy tehetségük kibontakoztatása.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a Tanítsunk Magyarországért kezdeményezés nemcsak oktatási, hanem egyben gazdaságstratégiai program is, amely segítheti a belső munkaerőtartalék aktivizálását. Elsődleges céljuk azoknak a munkahelyektől és oktatási intézményektől távol eső településeken élő fiataloknak a mentorálása, akiknek sok esetben már az is "traumát okoz", hogy az általános iskola elvégzése után el kell utazniuk a megszokott környezetükből.

A programban szeptembertől négy megyében, 56 településen 7. osztályos diákok mentorálását kezdi meg az a háromszáz egyetemista, aki sikeresen vett részt egy féléves egyetemi mentorkurzuson.

György László elsősorban arra kérte a vállalkozásokat, hogy nyissák meg kapuikat a mentorprogramban részt vevő fiatalok előtt, tegyék lehetővé munkavállalóiknak, hogy ők maguk is mentorálhassanak diákokat, másrészt üzem- és gyárlátogatások során, az ott zajló munkát bemutatva keltsék fel a fiatalok érdeklődését.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a távoli településeken élő fiatalok ne csak a közmunkát ismerjék mint lehetséges jövőt, hanem a lényegesen jobb kereseti lehetőségeket biztosító vállalakozások életébe nyerhessenek bepillantást.

György László kérte továbbá a vállalkozások segítségét a kiváló munkát végző egyetemista mentorok célprémiumának előteremtésben is.

Kiss Csaba, a vállalati mentorprogram projektvezetője azt mondta: legalább 16 éves korukig mentorálják a fiatalokat, a program az iskolaválasztásban, a továbbtanulásban és a szakmaszerzésben is segíti a diákokat.

Miklóssy Ferenc, a hajdú-bihari kamara elnöke szerint a Tanítsunk Magyarországért program a versenyképességi program része, amely azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra Magyarország elérje Ausztria akkori szintjének 80 százalékát mind a GDP-ben, mind a jólétben. Figyelmeztetett: Európában a 15-25 éves korosztályban 12-13 millió fiatal van, akik sem munkában, sem képzésben nem vesznek részt, ezzel évente 100 milliárd euró gazdasági veszteséget okozva a kontinensnek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!