Ellenzéki pártok: elérhetők az előválasztási induláshoz szükséges dokumentumok

Belföld, 2021.07.08

Július 8-ától a hatpárti szervezésű ellenzéki előválasztás hivatalos honlapján letölthetővé válnak az induláshoz szükséges dokumentumok - közölte csütörtökön a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd.

A hat ellenzéki párt közös közleményében azt írta: az érdeklődők a szükséges dokumentumok mellett részletes tájékoztatást is olvashatnak a nyilvántartásba vételi eljárásról. A szükséges dokumentumok listájáról az ellenzéki pártok elnökei állapodtak meg, pontos tartalmukat az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) állította össze.

A közlemény szerint július 26-án indul és augusztus 15-én zárul az előválasztáson induló jelöltek és szervezetek regisztrációja.

Az ellenzéki előválasztás jelöltté válásának feltétele többek között a 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, a feddhetetlenségi nyilatkozat, valamint az 1972. december 31. előtt született jelöltek esetében az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának igazolása, hogy a jelöltaspiráns 1990 előtt nem volt ügynök.

A jelöltnek nyilatkoznia kell arról is, hogy megválasztása esetén melyik frakcióban foglal helyet, vagyonnyilatkozatot kell tennie, valamint el kell fogadnia az ellenzéki pártok értéknyilatkozatát és az előválasztás etikai kódexét.

Az előválasztást szervező hat párt közleménye szerint megnyitják a lehetőségét annak, hogy jelölő szervezetként más pártok vagy egyesületek is részt vehessenek az előválasztáson.

A jelölőszervezetté válás legfontosabb feltétele a közlemény szerint az, hogy a szervezet nyilatkozzon arról: elfogadja az előválasztás szabályait és eredményét, azaz nem indul el külön a 2022-es választáson. Emellett igazolnia kell, hogy köztartozásmentes és az arra jogosult személy látja el a szervezet képviseletét a nyilvántartásba vételi eljárás során.

A nyilvántartásba vételi folyamat technikai adminisztrációját az OEVB munkáját segítő Országos Előválasztási Iroda (OEVI) bonyolítja le.

A nyilvántartásba vett jelöltek augusztus 23. és szeptember 6. között vehetik fel az induláshoz szükséges ajánlóíveket, amelyeket szeptember 6-án 10 óráig adhatnak le. Az egyéni képviselőjelölteknek 400, a miniszterelnök-jelölteknek 20 ezer érvényes ajánlásra van szükségük. Az előválasztás első fordulója szeptember 18-26., a második fordulója október 4-10. között lesz.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd jelezte: az előválasztást teljes mértékben saját forrásokból és adományokból bonyolítják le, az adományokat a pártok adatvédelmi és pártfinanszírozási megfontolásokból külön gyűjtik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!