Eloltották a tűzoltók a Soroksári úti tüzet

Belföld, 2019.08.19

Hétfő estére eloltották a tűzoltók a Soroksári út és az Ipar utca kereszteződésében lévő épület tetőszerkezetében keletkezett tüzet, de az utómunkálatok még tartanak - mondta Kisdi Máté. a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.

Tűz ütött ki egy hétemeletes lakóépület tetején Budapesten Tájékoztatás szerint a "lánggal égést" megszüntették a 2400 négyzetméteres tetőszerkezetben, de parázsló részeket még keresnek, 40 tűzoltó dolgozik még a helyszínen.

A hétfő délelőtt kigyulladt tetőszerkezet oltására 75 tűzoltó 23 tűzoltó gépjármű, köztük 5 magasból mentő vonult ki a korábbi tájékoztatás szerint.



Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a tűzesetben senki nem sérült meg, az ügyben folyik a tűzvizsgálat.

Budapest IX. kerületének önkormányzata délután azt közölte az MTI-vel, hogy a Bakáts téri polgármesteri hivatalban szükségszállást nyitottak az érintett Ipar utca 2A és 2B, valamint a Soroksári út 16 alatti házakból kitelepített lakóknak.

A házakban összesen mintegy 220 bejelentett lakót tartanak nyilván. A kerület vezetése minden érintettel felveszi a kapcsolatot, megoldják mindenki lakhatását, elhelyezését.
(MTI)

Címkék

Soroksári úti tűz

Galériánk

Tűz ütött ki egy hétemeletes lakóépület tetején Budapesten Tűz ütött ki egy hétemeletes lakóépület tetején Budapesten
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!