Elrendelték a hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsított szegedi önkormányzati képviselő letartóztatását

Belföld, 2022.11.12

Elrendelte a hivatalos személy elleni erőszakkal és közúti veszélyeztetéssel gyanúsított szegedi önkormányzati képviselő letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton - értesült az MTI.

Dr. Szabó Bálint A Fővárosi Törvényszék szóvivője az információt megerősítette. Szabó József Tamás közölte: a letartóztatást a bűnismétlés veszélye indokolja. A nyomozási bíró a gyanúsított ellen korábban bűnügyi felügyeletet rendelt el, de az ehhez szükséges önkéntes jogkövetés a gyanúsított esetében teljes mértékben hiányzott, sokszor megszegte az előírt szabályokat - jelezte.

A szóvivő felidézte, hogy a gyanúsított egyebek mellett gépkocsijával védett személyeket kísérő konvojokba sorolt be, ezzel veszélyeztette a konvojban haladók, valamint az arra közlekedők testi épségét. Emellett ellenszegült rendőri intézkedéseknek.

A férfivel szemben több eljárás van folyamatban, de tevékenységét akkor is folytatta, miután az első cselekménnyel meggyanúsították - tette hozzá a szóvivő.

Szabó József Tamás jelezte: az ügyészség azt indítványozta, hogy a letartóztatás helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelöljék ki, de a bíróság ezt elutasította, mert korábbi szakértői vélemény alapján ez nem indokolt.

A végzés nem végleges, a gyanúsított a döntéssel szemben fellebbezést jelentett be - közölte a szóvivő.

Sajtóhírek szerint Szabó Bálint szegedi független önkormányzati képviselő többször próbált a kormányfő közelébe férkőzni, a kötcsei piknik előtti területről a rendőrség vitte el. Szabó nyáron gazdatüntetést szervezett Budapestre, de alig csatlakoztak hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!