Emberölésre készülő radikális csoport vezetőit vették őrizetbe

Kék hírek, 2021.09.28

Élet elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vették a magukat "Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának" nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

TEK elfogás A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint az ügyben emberölés előkészületének bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, amely hétfőn több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót.

A megalapozott gyanú lényege szerint szeptember 11-én egy Fejér megyei községben történt találkozójuk során - amelyről egy felvétel felkerült egy videomegosztó csatornára is - a csoport vezetői emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait azzal, "hogy ha ölnek, öljenek szépen" - közölte a főügyész.

Mint olvasható, a radikális politikai nézeteket valló csoportosulás tagjaival vezetőjük közölte, hogy "hadiállapot van", és az igazságszolgáltatás tagjaira - így különösen a devizahiteles perek kapcsán eljáró bírákra és családjukra - az ítélete "halál".

Ezt követően a "Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága" nevében egy másik vezető szólalt fel, aki halálos ítéleteket hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, továbbá közéleti szereplőkre.



A magát bírónak nevező férfi - akit korábban Molotov-koktéllal elkövetett rongálás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek - felszólította "a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására", azzal, hogy mivel az jogszerű, nem valósít meg bűncselekményt. A csoportosulás másik vezetője arra utasította a tagokat, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek - írták.

A főügyész közleménye szerint az emberölések végrehajtására többen jelentkeztek.

A jelenleg is folyamatban lévő bűnügyi akció végrehajtásában a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság működött közre.

Az ügyészség eddig két elkövető őrizetét rendelte el, és vizsgálja súlyosabb bűncselekmény megvalósulását is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!