Emmi: többszörös a túljelentkezés a Stipendium Hungaricum ösztöndíj-programra

Belföld, 2018.10.10

Népszerű a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram, a 2018/19-es tanévre meghirdetett 5318 ösztöndíjra több mint 28 ezer jelentkezés érkezett - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-vel.

A tárca közlése szerint az ösztöndíjprogram 2013-as bevezetése óta rendkívül dinamikusan fejlődött: az első tanévben 68 hallgatóval indult, a 2018/19-es tanévtől pedig már közel 9000 ösztöndíjas hallgató tanul valamely hazai felsőoktatási intézményben. Idén szeptemberben 65 országból mintegy 4157 új ösztöndíjas kezdte meg a tanulmányait Magyarországon.

Kitért arra is, hogy Magyarország a 2017/2018. évi pályázati időszakban először hirdetett ösztöndíjat a Bangladesből, Kubából, Kuvaitból, Montenegróból, Szingapúrból, Szudánból, Tanzániából, Thaiföldről, valamint a Zöld-foki szigetekről érdeklődő hallgatók részére. A programhoz újonnan csatlakozott kilenc ország mindösszesen 295 fiatalt küldhet Magyarországra.

Szerdán a Tempus Közalapítvány szervezésében köszöntötték a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramban magyarországi tanulmányaikat idén megkezdő külföldi hallgatókat.

Pacsay-Tomassich Orsolya, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta, a program kiválóan illeszkedik a kormány által kezdeményezett keleti és déli nyitás politikájába. Nem titkolt szándékuk, hogy a programmal közelebb hozzák Magyarországhoz az ösztöndíjas hallgatókat.

Szeretnénk, ha a versenyképes tudás mellett megismernék Magyarország kultúráját, nyelvét és igaz barátként térnének vissza saját országukba - hangsúlyozta az államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!