ENSZ-klímacsúcs - Áder: az a legolcsóbb energia, amelyet meg sem termelünk

Belföld, 2019.09.24

Magyarország Virtuális erőmű programját ajánlotta az ENSZ-klímacsúcs résztvevőinek figyelmébe hétfői New York-i felszólalásában Áder János. A köztársasági elnök a plénum előtt elmondta, hogy a 10 éve indult program lényege és filozófiája szerint az a legolcsóbb energia, amelyet meg sem termelünk. "A program keretében eddig több energiát takarítottunk meg, mint ami a magyarországi atomerőmű teljesítményének egy negyede" - fogalmazott a köztársasági elnök.

ENSZ-klímacsúcs - Áder János felszólalt a csúcsértekezleten A klímacsúcson a magyar államfő bejelentette, hogy Magyarország a következő három esztendőben közel 6 millió dollárt fordít a nemzetközi klímafinanszírozásra, aminek egy részével a Zöld Klímaalapot támogatja a globális felmelegedés elleni küzdelemben.

Áder János leszögezte, hogy a klímára nem nyilatkozatok, kommunikációs versenyek hatnak, hanem csakis a végrehajtott programok.
Magyarország a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz, hogy a közös párizsi célunk teljesüljön - mondta és hozzáfűzte, hogy ha mindenki hasonlóan cselekszik, akkor van remény.

Az egynapos New York-i klímacsúcsot Antonio Guterres ENSZ- főtitkár azzal a felkéréssel hívta össze, hogy ott a tagországok világos vállalásokat tegyenek és ne üres ígéretekkel érkezzenek. Most először fordult elő, hogy komoly hatalmi súllyal bíró, nagy országok nem kaptak felszólalási lehetőséget az ENSZ klímacsúcsán.

A magyar köztársasági elnök felszólalásában azért is indokoltnak nevezte az ENSZ főtitkárának kezdeményezését, mert a 2015-ös párizsi megállapodás óta nem csökkent, hanem nőtt a világ szén-monoxid-kibocsátása.

A köztársasági elnök elmondta, hogy Magyarország 2030-ig megtízszerezi naperőművi kapacitását, befejezi a szén energetikai hasznosítását, bővíti atomerőművi termelését.

Áder János a plénum előtt szólt arról, hogy Magyarország 1990 óta 32 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását úgy, hogy az ország energiafogyasztása is csökkent - ugyanakkor gazdasági teljesítménye jelentősen nőtt. Tavaly 0,6 százalékos kibocsátáscsökkenés mellett 5 százalékkal nőtt a magyar GDP - szögezte le. "Az egy főre eső kibocsátásunk az egyik legalacsonyabb az iparosodott országok között, az USA-é például 3,5 szerese" - tette hozzá.

Kiemelte az is, hogy Magyarország 24 legnagyobb városa csatlakozott a legambiciózusabb nemzetközi klímaövezethez, tagja az Under2-nak.

"Mindannyian, akik ma New Yorkban összegyűltünk, azt szeretnénk, ha lehető legrövidebb időn belül csak annyi szén-dioxidot bocsátanánk ki a világban, amennyit a természetes elnyelők, növényzet, talaj, víz semlegesíteni tudnak" - hangsúlyozta a magyar politikus.

Azt mondta: Magyarország azon három vállalása, mely szerint 2030-ig megtízszerezi naperőművi kapacitását, befejezi a szén energetikai hasznosítását és bővíti atomerőművi termelését, lehetővé teszi, hogy a magyarországi áramtermelés 90 százaléka 2030-ra, szén-dioxidmentes legyen.

Áder János azt is az elérhető célok közé sorolta, hogy a magyarországi épületek energiahatékonyságát 2050-re legalább 30 százalékkal javítsák.

2030-ra minden 25 ezer főnél népesebb városunkban a közösségi közlekedésben már csak "E" autóbuszokat fogunk használni - szögezte le. Kiemelte, hogy Magyarország folytatja erdőtelepítési programját. Megjegyezte, hogy az elmúlt 100 évben a magyarországi erdőterület nagysága a kétszeresére nőtt. 2050-re az erdőterületeket 30 százalékkal növelni szeretnék az országban - hangzott el.

Az államfő Magyarország Virtuális erőmű programjával kapcsolatban elmondta, hogy az az energiahatékonyságot kívánja javítani magánszemélyeknél, cégeknél, állami intézményeknél. Azt is hangsúlyozta, hogy a programnak köszönhetően a magyarországi áramfogyasztás 6 százalékát nem kellett fosszilis forrásból előállítanunk. Közölte, hogy a programot Olaszországban, Nagy Britanniában, Romániában is elkezdték alkalmazni.

A következő napokban Áder János több hivatalos találkozót bonyolít le New Yorkban. Szerdán kétoldalú megbeszélést folytat Antonio Guterres főtitkárral is, valamint felszólal a Fenntartható Fejlődési Célokról szóló csúcstalálkozón, és jeles tudósokkal találkozik a CUNY Hunter College-ban.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

ENSZ-klímacsúcs - Áder János felszólalt a csúcsértekezleten ENSZ-klímacsúcs - Áder János felszólalt a csúcsértekezleten ENSZ-klímacsúcs - Áder János felszólalt a csúcsértekezleten
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!