ENSZ-közgyűlés - Áder: a fenntarthatósági fordulathoz felelősen kell bánni a vízzel

Belföld, 2019.09.25

Sikeres fenntarthatósági fordulat a vízzel való felelős bánásmód nélkül elképzelhetetlen - mondta Áder János szerdán New York-ban, amikor felszólalt a Fenntartható Fejlődési Célokról szóló csúcstalálkozón az ENSZ-ben.

A magyar államfő hangsúlyozta, hogy Magyarország érintett a "sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz" drámájában.

Elmondta, hogy a klímaváltozás hatására az egyre szélsőségessé váló időjárás miatt a korábbi rekordokat megdöntő árvizek vonulnak le a magyar folyókon is. Az elmúlt 200 évben 4200 kilométer védmű épült, de az extrém árvizek ellen ezek már nem nyújtanának védelmet. Ismertette, hogy ezért a Tiszán 12 szükségtározót kell építeni és így egy méterrel lehet csökkenteni a vízszintet. Csak a korábban megépített töltések és ezek a tározók együttesen tudják megvédeni a folyó mentén élőket - tette hozzá.

A köztársasági elnök beszélt arról is, hogy az árvizek mellett Magyarország 10 százalékát az elsivatagosodás is fenyegeti.

"Ahhoz, hogy a nagyobb bajt elkerüljük, a következő tíz évben több pénzt kell előteremtenünk, mint amennyit az elmúlt 50 évben költöttünk" - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy húsz évvel ezelőtt még csak a magyarországi szennyvizek húsz százalékát tisztították meg. Ma már ez az arány 90 százalékos. De az elköltött milliárdok megtérülnek , hiszen a lakosság ellátása, a korszerű mezőgazdasági művelés vagy a modern ipar tiszta víz nélkül elképzelhetetlen - szögezte le.

"Büszkén állíthatjuk, hogy Magyarországot folyóink tisztább állapotban hagyják el, mit ahogy hozzánk érkeznek" - fogalmazott Áder János. "A magyarországi példák erősítsék hitüket, hogy érdemes ugyanezért a célért évekig, évtizedekig dolgozni."

Az államfő elmondta, hogy a magyarországi megoldások bemutatására, a tapasztalatok megosztására ismét Budapest szervezi októberben az újabb Víz Világtalálkozót .

"Elkerülni a vízválságot, éljünk a föld bármely pontján, más célunk nem lehet" - zárta felszólalását Áder János.
(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!