E.ON: több mint negyed milliárd forintot költöttek a szabolcsi viharkárok helyreállítására

Belföld, 2019.07.17

Az előzetes becslés alapján több mint 250 millió (negyed milliárd) forintot kellett költeni a június végi szabolcsi vihar következtében az elektromos hálózatban keletkezett károk helyreállítására - közölte Tóth Béla, az E.ON Hungária Zrt. hálózatért felelős igazgatósági tagja szerdán az MTI-vel.

Mint felidézte: óriási vihar volt június végén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Összesen 140 oszlop dőlt ki, vagy tört derékba, 181 helyen szakadt el a vezeték. A vihar után közvetlenül, a legrosszabb pillanatban több mint 60 ezer fogyasztási helyen nem volt áram. Végül 3 napon belül sikerült mindenhol helyreállítani az áramszolgáltatást. Ehhez az ország más részéről is irányítottak át villanyszerelőket például Baranya, Tolna és Somogy megyéből.

Azt mondta: a legtöbb problémát a kidőlő fák, letörő faágak okozták: elszakították az elektromos vezetékeket. Megjegyezte, hogy a fák visszametszésével sokat lehet tenni az ilyen károk elkerülése érdekében.

Még jelenleg is vannak olyan házak (néhány tucat), ahová nem tudták visszakötni a vezetékeket, mert úgy megsérült a tetőszerkezet. Ezeken a helyeken folyamatosan végzik a visszakapcsolásokat - gyorsított eljárásban, amint a tulajdonos végzett a javításokkal a házon.

Kiemelte, hogy az E.ON tudatosan készül a havaria helyzetekre: a 7/24 órás rendszerfelügyelet és az időjárási előrejelzések folyamatos figyelése mellett a kifejezetten ilyen helyzetekre szóló működési rendet dolgoztak ki. Évente havária gyakorlatokat tartanak minden, az E.ON szolgáltatási területéhez tartozó megyében.

Szerda reggel Tóth Béla az M1-en arról beszélt, még mindig tart Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bizonyos részein a június végi vihar okozta károk felszámolása. Elmondta, a vihar jelentős károkat okozott az ukrán-szlovák-magyar határ közelében lévő településeken.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!