Erős évkezdet a debreceni repülőtéren

Belföld, 2018.02.12

Magyarország második legforgalmasabb repülőterét, a Debrecen Airportot januárban több mint 24 ezren vették igénybe, ami 26 százalékos utasszám-növekedést jelent a tavalyi évkezdethez képest - közölte a repülőtér járatfejlesztési igazgatója hétfőn az MTI-vel megjegyezve, hogy ez minden idők legerősebb januári utasforgalma volt a magyarországi regionális repülőterek történelmében.

Tamás László elmondta: az utasforgalom stabil növekedése januárban is egyértelműen a stratégiai partnereiknek, a Wizz Air és a Lufthansa City Line légitársaságoknak köszönhető.

Hozzátette: tavaly december óta már Európa és Izrael nyolc gazdasági és turisztikai szempontból is rendkívül fontos régiójával van közvetlen légi összeköttetése a cívisvárosnak, és így a kelet-magyarországi régióknak. Az idén további növekedésre számítanak a külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák számát illetően is.

Tamás László tájékoztatása szerint 2018-ban tovább bővül a debreceni repülőtér kínálata: március 29-től a Lufthansa kedd és szombat kivételével már hetente 5-ször szállít majd utasokat Debrecen és München között.

A nyári charter szezon a rendszeres német beutazó charter gépek mellett Törökországba heti kétszer, Görögországba, Bulgáriába és Egyiptomba heti egy-egy alkalommal indítanak járatokat. A nyár újdonsága Barcelona lesz, ahova június közepétől szeptember végéig közlekednek járatok Debrecenből - ismertette a járatfejlesztési igazgató.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!