Felvételi - DK: a kormány célja a hallgatók számának csökkentése

Belföld, 2020.07.24

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány célja a hallgatók számának csökkentése, a felsőoktatás leépítése.

Arató Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese erről pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, ahol rendkívül aggasztónak nevezte, hogy idén "csak 68 ezer diák nyert felvételt a magyar felsőoktatásba", tízezerrel kevesebb, mint tavaly, és mintegy harmincezerrel kevesebb a 2010-es 97 ezernél.

A DK ezt rendkívül súlyos problémának, az ország jövője "elherdálásának" tartja. "Lehet, hogy Orbán Viktor futballöltözőkben és focipályákon nevelődött", de a jövő szakemberei az egyetemi előadásokról és szemináriumokról jöhetnének ki - fogalmazott.

A DK szerint ha annak a pénznek a töredékét, amelyet az elmúlt időszakban futballakadémiákra és stadionokra költöttek, a felsőoktatásra fordították volna, akkor ma jóval több hallgató lenne - mondta. Arató Gergely arról is beszélt, hogy "soha nem látott mélységben van a tanárképzésbe jelentkezők és felvettek száma", és a következő években legalább két-három ezerrel kevesebb fiatal pedagógus áll munkába, mint ahányan nyugdíjba mennek.

Tovább fog súlyosbodni a most is aggasztó tanárhiány - mondta az ellenzéki politikus, felróva, hogy a nyolc általánossal rendelkező iskolaőrök magasabb fizetést kapnak majd, mint a pályakezdő pedagógusok. Szólt arról is, hogy miközben az ELTE állami férőhelyeire "szinte lehetetlen" bekerülni, a Miskolci Egyetem bőven kapott állami férőhelyeket, azért, hogy "megfelelő politikai ellenőrzés" alatt kapjanak képzést a jövő jogászai.

A DK elfogadhatatlannak tartja, hogy politikai szempontok alapján döntenek az állami férőhelyekről - szögezte le a DK-s politikus. Újságírói kérdésre Arató Gergely közölte: az idei felsőoktatási adatok nincsenek összefüggésben a koronavírus-járvánnyal, mert az érettségi letételét vállalták a diákok. Álláspontja szerint a csökkenés oka az, hogy "folyamatosan bizonytalanságban tartják" a felvételizőket. Arra a felvetésre, hogy a hirklikk.hu egy fiktív, meg nem történt Orbán Viktor-interjút publikált csütörtökön, Arató Gergely elmondta: az olvasóknak teljesen nyilvánvaló volt az interjú fiktív volta, így abban "nem lát semmilyen megtévesztési szándékot". A DK-s politikust kérdezték Kádár Barnabás, a Momentum politikusának korábbi kijelentéséről, amely szerint "a taxisokból soha nem lesz mesterségesintelligencia-kutató, sem ápoló". A DK frakcióvezető-helyettese úgy válaszolt: ebben nem lát semmilyen sértő szándékot, mert Kádár Barnabás arra hívja fel a figyelmet, hogy jelentősen változik a munkaerőpiac szerkezete.

Arató Gergely ugyanakkor kiemelte: a Momentum politikusának másik, az idősek szavazati jogát érintő kijelentésével a DK "mélységesen nem ért egyet".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!