Felvételi - NKE: az intézmény több képzésére is négyszáz feletti a ponthatár

Belföld, 2020.07.23

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) több képzésére is négyszáz feletti a ponthatár - közölte az intézmény a honlapján csütörtök este, a felvételi ponthatárok kihirdetése után.

Az egyetem közleménye szerint több mint 1700 elsőéves kezdheti meg náluk a tanévet szeptemberben.

Ismertették: a legtöbben, 907-en az államtudományi és nemzetközi tanulmányok kar képzéseire jutottak be. A kar képzési kínálatában meghirdetett, de időközben a hadtudományi és honvédtisztképző karra átkerült nemzetközi biztonság- és védelempolitika, valamint a nemzetközi igazgatási nappali alapszakokra volt a legnehezebb bejutni, előbbire 445, utóbbira 415 pontot kellett összegyűjteniük a jelentkezőknek.

A rendészettudományi karra ötszázötvenhat felvételizőt vettek fel, a pontszámok alapján a nappali alapszakokon a bűnügyi szak volt a legnépszerűbb: a bűnüldözési szakirányra 434, a gazdasági nyomozóira 411 pont volt a határ - írták.

A közlemény szerint a rendészeti szak közrendvédelmi rendőr szakirányára 390 pont kellett a bejutáshoz, az igazgatásrendészeti és közlekedésrendészeti szakirányokon 352, illetve 353 pontra volt szükség.

A katasztrófavédelmi nappali alapképzések közül az iparbiztonsági szakirányra kellett a legmagasabb pontszám.

A hadtudományi és honvédtisztképző kar nappali képzései közül az állami légiközlekedési szak állami légijármű-vezető, valamint a katonai repülőműszaki szakirányain volt a legmagasabb a felvételi pontszám, de népszerű volt a felvételizőknél például a katonai vezetői és a katonai logisztika szak is - tették hozzá.

A víztudományi karon a nappali képzések közül az építőmérnöki szakon volt a legmagasabb a pontszám - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!