TV műsor

Fenntartóváltás terve áll a Tóth Péter-ház felújítása mögött

Belföld, 2021.04.13

Egyházi fenntartású iskola lehet az SZTE Vántus István Gyakorló ZeneművészetiSzakközépiskola – erősítették meg kérdésünkre az érintettek.

Tóth Péter-ház Ennek köszönhetően költözhet majd az úgynevezett Tóth Péter Palotába az iskola az épület felújítása után.

Rettentő elhanyagolt állapotban van a Híd utca és az Oskola utca sarkán az a hatalmas épület, amelyet a napokban kordonnal vettek körbe, a homlokzat omladozása miatt. Információink szerint hónapokon belül megkezdődhet a szebb napokat látott palota felújítása. Az épület Tóth Péter fűszerkereskedő megbízásából épült az 1880-as években a szegedi belváros kereskedelmi szempontból kiemelkedően fontos részén. Egyrészt a Belvárosi híd lábánál helyezkedik el, és egy kőhajításnyira volt innen a paprika piac, valamint a mai Roosevelt tér, ahol szintén élénk kereskedelmi élet folyt azokban az időben. Közel volt a Tisza és a Széchenyi tér is, a Palánk városrész pedig tele volt kis boltokkal és iparosok, kézművesek műhelyeivel.

A 2000-es évekre azonban szinte teljesen elnéptelenedett ez az egykor rendkívül impozáns épület. A vakolat több helyen elkezdett lehullani, a festés teljesen megkopott, így nem nyújt valami épületes látványt a városnak ezen a frekventált pontján. 2016-ban került az épület a Szeged-Csanádi egyházmegye tulajdonába, és ezt követően merült fel annak a lehetősége, hogy a jelenleg igen mostoha körülmények között az SZTE Bartók Béla Zeneművészeti Kar szintén felújításra épületében működő SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola költözik ide.

Ez most megvalósulni látszik, hiszen a püspökség tájékoztatása szerint folyamatban van a közbeszerzési pályázat előkészítése, és rövidesen kiírhatják a pályázatot az épület felújítására. Információink szerint a felújítást követően a szakiskola egyházi tulajdonba kerül, és ide költözik a Tisza Lajos Körútról. Ez még legalább két évig nem következik be, hiszen a számítások szerint ennyi ideig tart az épület rekonstrukciója.
(Webrádió)

Címkék

Tóth Péter-ház Szeged
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!