Fidelitas: nem szabad engedni, hogy a baloldal újra felszakítsa a határon túliak sebeit

Belföld, 2021.12.05

Nem szabad engedni, hogy a baloldal újra felszakítsa azokat a sebeket, amelyeket 2004-ben okozott a határon túli magyaroknak - hangzott el a Fidelitas Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóbejegyzésben.

A Fidesz ifjúsági szervezetének felvételén Paizs Andrea erdélyi születésű fiatal úgy fogalmazott, hogy 2004-ben Magyarországon a magyart magyar ellen uszították, a szülei pedig éveken át cipelték azt a fájdalmat, amelyet 2004. december 5-én okozott nekik a Gyurcsány-kormány.

"Elárultak és megtagadtak minket, a baloldal megpecsételte a határon túli magyarság sorsát, hontalanokká váltunk" - mondta. Kiemelte: a "saját nemzetünk mondott ránk nemet, elvágták a gyökereinket".

Magyarországon akkor románok voltak, Romániában azóta is, és mindenkor magyarok lesznek, akkor is, ha anyaországuk baloldali pártjai, a DK, az MSZP, a Jobbik, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd ellenük kampányol - mondta Paizs Andrea.

Példaként említette erre, hogy a "Gyurcsány-párt politikusai sajnálják a határon túli magyaroktól a lélegeztetőgépeket", Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke pedig "sajnálja tőlünk a maszkokat".

Aláhúzta: "2010 májusáig kellett várnunk arra, hogy visszaadják a becsületünket, és amit a baloldali kormány földbe tiport, azt a nemzeti kormány felemelje".

"Gyurcsányék akkor is ellenünk szavaztak, de győzött a szív, győzött a határok feletti összetartozás ereje, és végre valaki kimondta: mi egy vérből valók vagyunk" - fogalmazott.

"Ne engedjük, hogy ezeket a sebeket a baloldal újra felszakítsa! Soha többé baloldal!" - zárta szavait Paizs Andrea.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!