Fidesz: a legfontosabb a Bige Holding Kft. szolnoki gyárának biztonságos működése

Belföld, 2019.06.16

A legfontosabb a szolnoki emberek egészsége, így jelen esetben az, hogy egy vegyi üzem, a Bige Holding Kft. szolnoki gyára a lehető legnagyobb biztonsággal működjön - reagált a Fidesz szolnoki szervezete vasárnap az MTI-nek, a gyár bezárása ügyében, szocialista politikusok által tartott pénteki sajtótájékoztatón elhangzottakra.

A Fidesz szolnoki szervezete "groteszknek" nevezte, hogy az MSZP áll most ki egy szakhatósági eljárás alá vont üzemért Szolnokon, miközben kormányon minden probléma nélkül tönkretette a hazai cukorgyártást és a földdel tette egyenlővé az egykori cukorgyárat.

A Bige Holding Kft. szolnoki gyárának ügyében a bíróságok és a szakhatóság kezében van a döntés - közölték, hozzátéve: elfogadhatatlannak tartják, hogy az MSZP vagy bármely ellenzéki párt politikai nyomást gyakoroljon egy hatósági, bírósági eljárásra.

Hisznek a katasztrófavédelmi szakemberek tudásában és a bíróság bölcsességében, hogy azt a döntést hozzák meg, amellyel megvédik a Szolnokon élő emberek egészségét és biztonságát - közölte a Fidesz szolnoki szervezete.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteken a Bige Holding Kft. szolnoki épületénél újságírók előtt felszólította Kállai Mária fideszes országgyűlési képviselőt és a fideszes városvezetést: ha tudják, állítsák le a gyárbezárás folyamatát. Amennyiben ez nem lehetséges, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a dolgozók nagyon gyorsan kapjanak átmeneti - akár anyagi - támogatást és segítsenek nekik elhelyezkedni - fűzte hozzá.

Szavai szerint a kft. épülete a "fideszes oligarchapolitika" mementója lett.

Az MTI korábbi híre szerint felfüggesztette a Bige Holding Kft. szolnoki műtrágyagyárának működési engedélyét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, mert a hatóság szakemberei ismételten hiányosságokat tártak fel az üzemben, emiatt ott a biztonságos működés feltételei nem adottak.

Bige László cégtulajdonos az egyik kereskedelmi televízióban azt nyilatkozta, hogy ha ezen a héten nem rendeződik a helyzet, akkor akár be is zárhatják a 250 család megélhetését biztosító szolnoki gyárat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!