Fidesz: ha az ellenzéken múlna, otthonteremtési program sem lenne

Belföld, 2018.12.29

Ha az ellenzéken múlna, otthonteremtési program sem lenne - jelentette ki a Fidesz frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Böröcz László úgy fogalmazott: a baloldal az elmúlt években egyetlen a családokat segítő intézkedést sem támogatott. "Ha az ellenzéken múlna, akkor ma Magyarországon nem lenne otthonteremtési program."

Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzása idején a megszorítások elsődleges célpontjai mindig a gyermekes családok voltak, elvették tőlük az otthonteremtési támogatásokat is - mutatott rá.

A kormánypárti politikus hozzátette: az első Orbán-kormány alatt bevezetett kedvezményeket a baloldal 2002 után azonnal eltörölte, megdrágítva az otthonteremtést, és sokaktól elvette az önálló lakáshoz jutás lehetőségét is. Ezekkel az intézkedésekkel Böröcz László szerint a magyar családokat a kockázatos devizahitelezésbe kényszerítették, és ezzel több mint egymillió magyar család otthonteremtését és megélhetését sodorta veszélybe a baloldali kormány.

Azt mondta: amióta a Fidesz-KDNP kormányoz, Magyarországon újra biztos és kiszámítható, államilag támogatott otthonteremtési program van. A családi otthonteremtési kedvezményt és a kedvezményes kamattámogatású lakáskölcsönöket a kormány a jövőben is biztosítja, sőt a 242 milliárd forintos költségvetési forrással minden eddiginél több pénz jut erre a célra - tette hozzá.

Újságírói kérdésekre válaszolva Böröcz László elmondta: a jövő májusi európai parlamenti választás központi kérdése a migráció lesz. Európa jövőjét az fogja meghatározni - fűzte hozzá -, hogy az unió képes lesz-e megvédeni saját határait, képes lesz-e olyan közösséget alkotni, amely a keresztény kultúrán alapuló Európát védelmezi, vagy pedig a nyitott határok elvét és a migránsok befogadását valósítják meg.

A politikus szintén kérdésre válaszolva sikeresnek minősítette a családok védelméről szóló nemzeti konzultációt, kiemelve: a Fidesz frakciója támogatja a magyar családok további támogatását lehetővé tevő intézkedéseket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!