Fidesz-KDNP: Gyurcsány Ferenc pártja ismét szembefordul a magyar érdekekkel

Belföld, 2020.07.10

Gyurcsány Ferenc pártja ismét szembefordul a magyar érdekekkel - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hollik István ezt azt követően közölte, hogy a DK európai parlamenti képviselője bejelentette: pártja országgyűlési képviselői nemmel szavaznak majd a kormány feltételeire az uniós hitelfelvételt illetően.

Hollik István azt mondta: a kormánypártok három egyértelmű és tiszta feltételt támasztanának a 750 milliárd eurós uniós hitel felvételével szemen. Azt kérik, hogy a forrást igazságosan osszák el, vagyis ne kapjanak a szegényebb országok lakosságarányosan kevesebbet, mint a gazdagok, a hitelcsomagot csak a gazdaság újraindítására és munkahelyek teremtésére lehessen fordítani, és az összeg elosztása legyen politikamentes, ideológiai kérdéseket ahhoz ne kapcsoljanak.

Mivel a feltételek a magyar nemzeti érdekeket tükrözik, arra kérték a baloldali pártokat, hogy az ügyből ne kezdjenek pártpolitikai csatározásokba, ez azonban nem sikerült. Gyurcsány Ferenc pártja rögtön megtámadta ezeket a feltételeket - fogalmazott -, ezzel megint szembefordult a magyar nemzeti érdekkel.

Gyurcsány Ferenc pártja világossá tette, hogy csak azért, mert jelenleg a Fidesz-KDNP kormányoz, nem akarják, hogy a magyar gazdaságot erősítő fejlesztési források érkezzenek Magyarországra - jelentette ki Hollik István.

"Annyira akarják a hatalmat, hogy sokadszorra is szembe fordulnak azzal, ami Magyarország érdeke" - folytatta. Úgy gondolják: úgy tudják gyengíteni a Fidesz-KDNP kormányt és újra megszerezni a hatalmat, hogy minél nagyobb kárt okoznak Magyarországnak.

A gyurcsányi elv világos: minél rosszabb az országnak és ezzel a Fidesz-KDNP kormánynak, annál jobb a baloldalnak - jelentette ki.

Ezzel ismét bizonyították, hogy számukra a hatalom megszerzése fontosabb, mint a magyar nemzet érdeke. Miután a magyar baloldal egy járványhelyzetben is megmutatta, hogy rájuk nem lehet számítani, most ismét ezt teszik, a magyar nemzeti érdekkel a baloldal rendre szembefordul.

A Fidesz-KDNP azonban kitart amellett, hogy csak a három világos feltétel teljesítése esetén fogadható el az uniós hitelcsomag - zárta szavait Hollik István.

A politikus a sajtótájékoztató elején a kormánypártok nevében fejezte ki részvétét a tragikus hirtelenséggel elhunyt fideszes politikus, Koncz Ferenc családja felé. Elmondta: képviselőtársukat a Fidesz és a KDNP saját halottjának tekinti.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!