Fidesz: természetes, hogy egy baloldali kormány által üldözött politikusnak lehetővé tették a menekültügyi kérelem benyújtását

Belföld, 2018.11.16

Teljesen természetes, hogy egy baloldali kormány által fenyegetett és üldözött néppárti politikus számára lehetővé tették a menekültügyi kérelem benyújtását - közölte a Fidesz pénteken az MTI-vel.

A nagyobbik kormánypárt ezt a Gruevszki-üggyel kapcsolatban korábban sajtótájékoztatón felszólaló Molnár Csaba DK-s politikus szavaira reagálva közölte. Az ellenzéki párt EP-képviselője azt mondta, a DK embercsempészet és illegális határátlépés segítése miatt feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt, és közölte: a magyar kormány napok óta hazudozik a hazájában elítélt Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök megszöktetéséről.

A Fidesz reagálásában azt írta, Magyarországra egy olyan politikus menekült, akit egy Soros György által támogatott szocialista kormány üldöz és fenyeget. "Vannak szocialista kormányok, például Málta, ahol újságírókat gyilkolnak meg és vannak szocialista kormányok, ahol fenyegetik az elődeiket" - fogalmaztak a közleményben.

Hangsúlyozták: Magyarországnak van egy töretlen joggyakorlata, a valóban üldözötteknek menedéket ad, ez Gruevszki esetében még nem dőlt el, a kérelem elbírálása a hatóságok feladata.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!