Fidesz: Gyurcsányék emelték a gyógyszerek árát

Belföld, 2017.11.30

Gyurcsány Ferencék emelték a gyógyszerek árát - hangsúlyozta a Fidesz az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében reagálva a Demokratikus Koalíció aznapi sajtótájékoztatójára.

Oláh Lajos a DK-ban politizáló független képviselő közölte: pártja azt ígéri, hogy kormányra kerülve emeli majd a gyógyszertámogatásokat.

"Az a Gyurcsány beszél a gyógyszerek áráról, aki kormányzása alatt még a patikák működtetését is alárendelte a külföldi érdekeknek, és hagyta, hogy azok üzleteljenek a betegeken" - fogalmazott a Fidesz.

A patikaliberalizációval válságba sodorták a patikusokat, és jelentősen drágították a gyógyszereket; 2010-re csaknem hatszáz vidéki kis gyógyszertár került csődhelyzetbe, a betegek ellátásán 600 milliárd forintot spóroltak - folytatták.

Hangsúlyozták: a Fidesz kormányzása óta lényegesen csökkent a gyógyszerek ára, mert a gyógyszer-kereskedelemben is a nemzeti érdekeket és a betegek szempontjait érvényesítették. Az egészségügyre nem kevesebb, hanem jóval több pénzt fordítanak, mint a baloldal.

A 2018-as költségvetés 546 milliárd forinttal többet biztosít egészségügyre, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetés. A daganatos betegek ellátására fordított összegek is jelentősen emelkedtek, országszerte újulnak meg a kórházak, rendelők, új orvosi eszközök érkeznek, és javulnak a betegellátás feltételei - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!