TV műsor

Fogyatékossággal élők által készített terméket árusító karácsonyi vásár nyílt Budapesten

Belföld, 2019.12.09

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által működtetett fejlesztő foglalkoztató intézmények termékeit, vagyis fogyatékossággal élő emberek által készített tárgyakat árusító karácsonyi vásár nyílt hétfőn a főigazgatóság budapesti épületében.

Fogyatékossággal élők által készített terméket árusító karácsonyi vásár nyílt Budapesten Benedek István Zsolt, az intézmény főigazgatója a vásár megnyitóján úgy fogalmazott, hogy a termékek a társadalmi esélyteremtés és esélyegyenlőség nagykövetei.

Hangsúlyozta, hogy az eladásra kínált tárgyak különlegesek, mert fogyatékossággal élők kezei alól kerülnek ki, és kivétel nélkül egyediek.

Különlegesek, mert többször, több embernek okoznak örömet, mint a bolti tömegáruk - tette hozzá. Kifejtette: örömet okoznak az ellátottaknak, mert visszaigazolást kapnak arról, hogy ők is képesek olyan hasznos és szép dolgokat készíteni, amit mások szívesen megvásárolnak, és örömet okoz a vásárlónak is, mert szép, minőségi termékhez juthatnak úgy, hogy egy jó, emberi célt támogatnak.

Öröm ajándékba kapni és használni is a mindennapokban az ilyen egyedi termékeket - mondta Benedek István Zsolt.

A idén hatodik alkalommal megrendezendő vásárra 17 megyéből és a fővárosból 33 - összesen 3244 foglalkoztatottat képviselő - intézmény hozta el a termékeit. A rendezvény a december 13-ig látogatható a nagyközönség számára. A kínált termékek között kerámia és fonott árukat, gyertyákat, rongyszőnyegeket, konyhai kiegészítőket, plüssállatokat és karácsonyfadíszeket találhatnak a vásárlók.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Fogyatékossággal élők által készített terméket árusító karácsonyi vásár nyílt Budapesten Fogyatékossággal élők által készített terméket árusító karácsonyi vásár nyílt Budapesten
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!