Folytatná az ösztöndíjreformot a HÖOK új elnöke

Belföld, 2018.10.08

Folytatná az ösztöndíjreformot a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) hétvégén megválasztott új elnöke. Murai László szerint a szociális ösztöndíjak 40 százalékos növelése után emelkednie kell a teljesítményalapú juttatásoknak is.

A hallgatói szervezet új elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hallgatója az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint programbeszédében kiemelte: a Budapest Diákváros és a kollégiumfejlesztési stratégiában való részvétellel folyamatosan dolgozni kell azon, hogy a kollégiumi férőhelyek száma növekedjen.

Murai László megbízatása a HÖOK élén 2019. január 1-jén kezdődik és két évre szól. Az új vezető az ELTE BTK HÖK elnöki tisztségét, majd az ELTE EHÖK elnöki tisztségét töltötte be 2018. július 31-ig.

Az új elnök mellett elnökhelyettessé Kovács Pétert választották, és az új elnökség összetételéről is döntöttek.

Kiss Edina, a HÖOK mentorprogramjának vezetője az elmúlt években elért sikerekről számolt be a küldöttgyűlésen. Mint mondta, a mentorprogram három évvel ezelőtt 162 mentorral és 1514 mentorálttal működött, idén már 319 mentor segíti 2586 rászoruló hallgató első egyetemi évét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!