Főpolgármesteri Hivatal: Szűts Ildikó a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. új vezérigazgatója

Belföld, 2020.01.28

Február 1-től Szűts Ildikó lesz a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.

Azt írták: a Főpolgármesteri Hivatal gyakorlatának megfelelően Szűts Ildikó nyílt pályázaton nyerte el megbízatását.

A közlemény szerint Szűts Ildikó az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát.

Saját tanácsadó céget hozott létre, amely partnere volt számos nemzetközi nagyvállalatnak. Tizenegy éven keresztül dolgozott vezető beosztásban a Magyar Postánál, amelynek 2008-2010 között vezérigazgatója volt.

2010 és 2014 között az OTP Bank Nyrt. elnöki főtanácsadója volt, 2007 óta az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke, a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola címzetes docense.

Innovatív vezetői munkájáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, majd elnyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara Women of Excellence díját.

Szűts Ildikó a vezérigazgató székben Szőke Lászlót váltja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!