Fővárosi Közgyűlés - A római-parti védmű kerítések menti nyomvonalát támogatták a képviselők

Belföld, 2018.06.13

A római-parti védmű parti sávban létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonalát támogatta a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén.

A testület húsz igen szavazattal, nyolc nem ellenében és egy tartózkodás mellett döntött arról, hogy az ügyben felkért szakmai grémium többségi javaslata alapján a Duna-parton létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonal továbbtervezését támogatja. A Dunával párhuzamos védműszakasz megvalósításáról a Fővárosi Közgyűlés a továbbtervezést kővetően, valamint a kisajátításhoz kapcsolódó kártalanítás költségeinek ismeretében dönt.

A közgyűlés - a csillaghegyi öblözetben élők árvízi biztonsága érdekében - ismételten megerősítette elkötelezettségét a pünkösfürdői védmű hatályos jogszabályoknak megfelelő magasítása és az Aranyhegyi-patak árvízvédelmi művének fejlesztése mellett, valamint úgy döntött, hogy a környéken élők rekreációjának, szabadidős lehetőségeinek biztosítása érdekében a pünkösdfürdői védmű melletti területen új közparkot hoz létre.

A testület továbbá kötelezettséget vállalt arra, hogy az Aranyhegyi-pataknál megvalósítandó védműre 3 milliárd forintot, a pünkösdfürdőire 2,1 milliárdot, valamint az említett közpark megvalósítására 1,6 milliárdot biztosít fedezetként.

A napirendi vitában több ellenzéki képviselő a döntés elhalasztása mellett érvelt további vizsgálatokat kérve.

Horváth Csaba (MSZP) azt mondta, a benyújtott javaslat azt is bizonyítja, hogy a partélre tervezett fővédmű ötlete "megbukott".

V. Naszályi Márta (Párbeszéd) arról beszélt, hogy a főpolgármester által felkért grémium mindössze két dologban értett egyet: egyrészt, hogy a partvonalon nem szabad gátat építeni, másrészt az előkészítő anyagok alkalmatlanok arra, hogy azok alapján döntést lehessen hozni. A szakemberek azt írták le, hogy tovább kell dolgozni ezeken a változatokon ahhoz, hogy valóban döntést lehessen hozni.

Gy. Németh Erzsébet (DK) szintén arról beszélt, az előterjesztés nem alkalmas arra, hogy arról döntést hozzanak, és a fővédműnek a Nánási út - Királyok útja nyomvonalon kellene megépülnie.

Gál József (LMP) kijelentette: pártja a Nánási út - Királyok útja nyomvonalat támogatja.

Bús Balázs (Fidesz-KDNP) III. kerületi polgármester elmondta, a kerítés menti nyomvonal elképzelése civil javaslatok alapján fogalmazódott meg. Hangsúlyozta: a védmű tervezése során az a fontos, hogy az biztosítsa az árvízvédelmet, próbálja megőrizni a part természetközeli állapotát, valamint a csónakházak és a sportlétesítmények védelmét is ellássa.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes rámutatott arra, hogy soha semmilyen szakmai grémium nem tanácsolta a Nánási út - Királyok útja nyomvonalat, a most tárgyalt kisebbségi szakmai javaslatban is kettős védelmet javasoltak.

Tarlós István főpolgármester azt hangsúlyozta: semmi mást nem akarnak, mint megvédeni a csillaghegyi öblözetet, az ügyben nyolc szakvélemény készült, de olyan megoldás nem létezik, amellyel mindenki teljesen elégedett lesz.

Az ellenzéki képviselők által elmondottakra reagálva teljes tévedésnek nevezte, hogy a partélen védművet akartak volna építeni. A Fővárosi Közgyűlés még 2009-ben döntött egy partélre tervezett védműről a Nánási út - Királyok útja jövőjéről való gondolkodás teljes mellőzésével - mondta.

Tarlós István kitért arra is, hogy elméletben akár az is elképzelhető, hogy a parttal párhuzamos védművet nem kell megépíteni.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!