Fővárosi Közgyűlés - Döntöttek a forrásmegosztásról

Belföld, 2019.01.23

A Fővárosi Közgyűlés szerdán döntött a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat együttesen megillető források idei megosztásáról: a kerületeket összesen 132,2 milliárd forint (46 százalék), a fővárost pedig 155,5 milliárd forint (54 százalék) illeti meg a tervek szerint.

A testület 18 igennel szavazattal, nyolc tartózkodás mellett fogadta el az idei forrásmegosztásról szóló rendeletet.

Az elfogadott előterjesztés szerint a megosztandó bevételek a múlt évihez képest több mint 29 milliárd forinttal nőnek.

Összfővárosi szinten erre az évre 287 milliárd forint iparűzésiadó-bevétel tervezhető, figyelembe véve a tavalyi tényleges bevételeket, valamint az idei makrogazdasági prognózisokat. A késedelmikamat- és bírságbevétel együtt 2019-re 700 millió forinttal tervezhető. A főváros egészére összesen 13 millió forint idegenforgalmi adót oszthatnak meg. Azok a kerületi önkormányzatok, amelyek maguk szedik be az adót, a főváros által beszedett összegből nem részesülnek.

Az előterjesztés elfogadása előtti vitában Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes elmondta, a vártnál nagyobb gazdasági növekedés, valamint az adók hatékonyabb behajtása révén a tavalyinál nagyobb összegről rendelkezhet a főváros és kerületei.

Tóth József, a XIII. kerület szocialista polgármestere - a korábbi négy évhez hasonlóan - ezúttal is a forrásmegosztás számításának újragondolását szorgalmazta. Szerinte ugyanis a jelenlegi, a korábbi években kialakított rendszer kor- és szakszerűtlen, mivel nem számol az önkormányzatok időközben megváltozott feladataival. Azt kezdeményezte, hogy a jövőben lakosságszám alapján történjen a források szétosztása.

Kovács Péter, a közgyűlés költségvetési bizottságának elnöke, a XVI. kerület polgármestere (Fidesz-KDNP) válaszában úgy fogalmazott, a jelenlegi forrásmegosztás bár lehetne jobb - például figyelembe vehetné a kezelt utak számát és több egyéb más tényezőt -, mégis sokkal igazságosabb, mint a korábbi. A kormánypárti politikus - a később ismét szót kérő Bagdy Gáborhoz hasonlóan - ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a forrásmegosztásról törvény rendelkezik, amelyen a közgyűlésnek nem áll módjában változtatni.

Tarlós István főpolgármester a vita végén emlékeztetett, a kormányfővel tervezett egyeztetéseken várhatóan napirendre kerül a főváros forrásainak kérdése.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!