Frakciószóvivő: a DK továbbra is el fogja mondani, hogy törvénytelennek tartja a kormányt

Belföld, 2022.05.19

A Demokratikus Koalíció (DK) még nagyon sokszor és nagyon sok felszólalásban fogja elmondani, hogy törvénytelennek tartja a kormányt - közölte csütörtöki online sajtótájékoztatóján a párt frakciószóvivője.

Kálmán Olga felidézte, hogy Kövér László házelnök a hét elején azt mondta Gyurcsány Ferencnek egy napirend előtti hozzászólása után, hogy a DK frakcióvezetőjének ez volt az első és az utolsó olyan felszólalása, amelyben törvénytelennek nevezhette a kabinetet.

Az ellenzéki képviselő leszögezte, az országgyűlési képviselőket megilleti a véleményszabadság, amit az alaptörvény, az országgyűlési törvény és a parlamenti házszabály is világosan rögzít. Kövér László nemhogy nem szabadhat ki büntetést egy neki nem tetsző vélemény miatt, de még a szót sem veheti el ilyen okból - szögezte le Kálmán Olga.

A frakciószóvivő hangsúlyozta, a csütörtöki házbizottsági ülésen politikusuk, Vadai Ágnes, mindezt elmondta a házelnöknek, és azt is világossá tette, hogy a DK "senki kedvéért nem fog öncenzúrát gyakorolni".

Kálmán Olga ismertetése szerint Kövér László erre azt felelte, hogy az Országgyűlés méltóságának megsértéseként értékeli, ha a DK törvénytelennek nevezi a kormányt. A frakciószóvivő úgy fogalmazott: így néz ki a gyakorlatban, ha a "megszállók" nyíltan megtagadják az olyan jogállami alapvetéseket, mint a hatalmi ágak szétválasztása, ugyanis a kormány nem egyenlő a parlamenttel.

A házelnök azt is kilátásba helyezte, hogy Btk.-módosítást kér azért, hogy számítson az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérletnek az, hogy a DK szerint az "Orbán rendszer összeomlása után feles többséggel is alkotmányozni kell a jogállam helyreállításáért" - közölte Kálmán Olga.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!