A verseny fontos célja a világban még mindig az egyik legismertebb magyar karmester, Fricsay Ferenc emlékének megőrzése - mondta az igazgató. Úgy fogalmazott, Fricsay Ferencnek nincs akkora kultusza Magyarországon és Szegeden, mint amit megérdemelne, ennek elsősorban az lehet az oka, hogy 1948-ban Svájcban telepedett le.
Fricsay Ferenc Berlinben és Münchenben, valamint Houstonban volt operaházak főzeneigazgatója, valamint zenekarok vezető karmestere, emellett az első sokat utazó, vendégszereplő dirigensek közé tartozott. A Deutsche Grampohon lemezcég első számú karmestereként hatalmas repertoárt rögzített, felvételei ma is kaphatok, noha betegsége miatt 1961-ben felhagyott a dirigálással - közölte Gyüdi Sándor. Hozzátette: 1934-44-ig Szegeden dolgozott katonakarmesterként, a színház, a szabadtéri játékok és a Szegedi Filharmonikus Egyesület - a mai Szegedi Szimfonikus Zenekar - dirigense volt.
A karmesterversenyre - melyet a svájci Concert@Media szervez - több mint ötszázan neveztek, akik közül a beküldött videófelvételek alapján száz jelentkezőt választott ki a zsűri. Valamennyi lakott kontinensről érkeznek karmesterek, köztük sok női dirigens. Az indulók mintegy húsz darabból, jellemzően szimfóniatételek, nyitányok közül jelölhették meg azokat, melyeket a szimfonikus zenekarral előadnak a verseny négy fordulójában. A továbbjutókat a Vaszilij Petrenko, a londoni Royal Philharmonic Orchestra zeneigazgatója vezette zsűri választja ki. A szeptember 10-én este, a Szegedi Nemzeti Színházban rendezett döntőn négyen dirigálnak majd, ekkor már a zsűri mellett a zenekar koncertmestere is részt vesz a végső győztesről szóló tanácskozáson.
A verseny első három helyezettje vendégkarmesterként kap meghívásokat európai zenekarok koncertjeire.
Az első három forduló - a szegedi Korzó Zeneházban rendezett - programját a verseny honlapján (fricsaycompetition.com) követhetik az érdeklődők.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!