Fülöp Attila: a szociális ellátás nem az állam monopóliuma

Belföld, 2021.07.09

Úgy helyes, ha a szociális ellátás nem állami monopólium, a kommunizmusnak ezt a hagyományát és örökségét kezdjük magunk mögött hagyni - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon pénteken.

Fülöp Attila a görögkatolikus egyház fenntartásában működő Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthonban tett látogatásán elmondta, ma a gyermekvédelemi ellátórendszer csaknem háromnegyedét, a szociális ellátórendszer több mint harmadát egyházi fenntartású intézmények teszik ki.

Magyarországon több mint százezer ember él bentlakásos intézményben - folytatta -, az ő életük akkor lehet minél teljesebb, ha kötődnek a településükhöz, az őket ellátó intézményrendszerhez és ahhoz a közösséghez, ahová tartoznak. Ebben az egyházi szereplők behozhatatlan előnyt nyújthatnak nekik - hangsúlyozta.

Megjegyezte, e terület legfontosabb sajátossága a közösségépítés, valamint a közösségi bizalom és kapocs megtalálása.

Emlékeztetett arra, hogy az egyház több száz, több ezer éve foglalkozik ezzel a feladattal, akkor is, amikor nem léteztek a mai értelemben vett államok és állami rendszerek sem.

A kormány ezért számít a vele stratégiai partnerségben együttműködő egyházak munkájára, segítségüket a kabinet a bentlakásos intézményekben élők érdekében szeretné igénybe venni - mondta Fülöp Attila. Hangsúlyozta, az egyház missziója "a természetes feladatvállalásának" folytatása, nem pedig valamilyen új jogszabályon vagy kötelezettségvállaláson alapuló feladatvégzés.

A kétszáz pszichiátriai beteget és harminc, demenciában szenvedő gondozottat ellátó hodászi bentlakásos intézményre kitérve Fülöp Attila megemlítette, hogy a Széchenyi 2020 program keretében, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program pályázatán nyert csaknem 300 millió forintot fordították az otthon épületeinek felújítására és korszerűsítésére.

Ez arra példa, hogy az egyház végzi a feladatot, az állam pedig ezt a munkát jogszabályokkal és pénzügyi eszközökkel támogatja - hangoztatta az államtitkár.

Az eseményen Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye megyés püspöke köszönetet mondott a kormánynak azért, hogy az otthont egyházi fenntartásba adta át.

Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a korábban a megyei önkormányzathoz tartozó otthonnak jó gazdája lett az egyház.

A kereszténydemokrácia egyik alapvető pillére, hogy az állam ne legyen kizárólagos intézményfenntartó, hanem a szociálisan érzékeny közéleti szereplők, például az egyházak és a civil szervezetek is részt vegyenek a szociális feladatok ellátásában - mondta a kormánypárti politikus.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!