Fülöp Attila: kiemelten fontos a gyermekvédelemben dolgozók elismerése

Belföld, 2022.06.09

A gyermekvédelmi rendszerben dolgozók elismerése különösen fontos, mivel mindent megtesznek azért, hogy az intézményekből kikerülő fiatalok élete egyenesbe kerüljön, és így váljanak adófizető polgárokká - hangoztatta a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Kalocsán.

Fülöp Attila a Speciális Gyermekotthoni Központ kalocsai tagintézményében - amely gyermekotthon, általános iskola és szakiskola - hangsúlyozta: ezért is hozta a magyar kormány azt az intézkedést, hogy idén januártól a speciális gyermekotthonokban dolgozók pótlékait ötszörösére emelik, ezzel is megköszönve a munkájukat.

Az államtitkár az évzáró-gyermeknapon úgy fogalmazott, hogy "ha egy fiatal életéből hiányzik a biztonság és a kötődés, akkor ott különösen fontos a védelem, különösen fontos a gyermekvédelem rendszere". Hangsúlyozta: a fiatalok gyermekvédelemben eltöltött ideje átmeneti időszakot jelent, és "a 23 ezer gyermek ma Magyarországon nem önszántából, jókedvéből, és nem is érdemei híján került általában a gyermekvédelembe". Fülöp Attila azt mondta, a gyermekotthonokban élőknél és dolgozóknál látni kell azt az összetettséget, a traumákat és a lelki mélységeket, amelyeket egy gyermekotthon, a gyermekvédelem magában hordoz. Az országban több száz súlyos pszichés gondokkal küzdő gyermek, fiatal él hasonló otthonokban - mondta.

Kitért arra: Kalocsán a speciális gyermekotthon vezetői és dolgozói azt vállalják, hogy olyan fiatal fiúkkal foglalkoznak, akiknek talán a legnehezebb a helyzetük, a legtraumatizáltabbak, de mégis megpróbálják "az életüket egyenesbe hozni".

Juhász Gábor, a kalocsai gyermekotthon igazgatója elmondta: az évzáró-gyermeknapon vendégül látják az esztergomi speciális gyermekotthon lakóit. A találkozó csapatversenyekkel, közös főzéssel, kézműves foglalkozásokkal telik, majd a Kalocsai Fiúk Zenekar koncertjével zárul. (FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!