Gulyás: Magyarország számára a nemzetiségek államalkotó tényezők

Belföld, 2021.06.18

Magyarország számára a nemzetiségek államalkotó tényezők, erőforrások és értékek - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Gárdonyban, ahol első alkalommal rendezik meg a nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjban részesülők találkozóját.

Gulyás Gergely a megnyitó ünnepségen úgy fogalmazott, mindent elmond egy államról, miként viszonyul nemzetiségeihez, amelyek gazdagabbá teszik.

A miniszter rámutatott, Magyarország alkotmánya 1989 óta tartalmazza a nemzetiségekhez való elvi viszonyulást, ugyanakkor ehhez a gyakorlatot is fel kellett zárkóztatni, ezért az állam igyekszik támogatni a nemzetiségek megmaradását, erősödését. Az egyik ilyen mód az ösztöndíjprogram, amely tíz éve indult útnak, s az elmúlt évek tapasztalatai szerint érdemes továbbvinni - mondta.

Gulyás Gergely kiemelte, az ösztöndíjprogram révén a diákok tovább tudják vinni szüleik hagyományait, ezért az a kormány célja, hogy egyre több támogatás jusson a programnak, ezáltal a nemzetiségi fiataloknak.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, ma már nem megmenteni kell a magyarországi nemzetiségeket, hanem biztosítani tovább élésüket az oktatás, a kultúra, a hitélet és egyéb területeken. Az ösztöndíjasoknak ebben nagy felelőssége van, tehetségükkel, szorgalmukkal saját és közösségük életére nagy hatással lehetnek - mutatott rá.

Az államtitkár a nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjról elmondta, hogy tíz év alatt 205 tanuló kapta meg. Eleinte nemzetiségenként és évfolyamonként egyet adtak, az utóbbi három évben azonban ezt kettőre emelték.

A megnyitó végén Gulyás Gergely és Soltész Miklós öt olyan tanulónak adta át az ösztöndíjról szóló díszoklevelet, aki tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudta azt átvenni. (FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!