Gyopáros Alpár: lezárulnak a Magyar falu program idei pályázatai

Belföld, 2021.06.10

Hamarosan lezárulnak a Magyar falu program idei utolsó pályázatai, és június végére megszületnek az első döntések is - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a hajdú-bihari Bárándon.

Gyopáros Alpár hozzátette: idén 14 pályázatot hirdettek meg, többségében kistelepülési önkormányzatoknak, kisebb részben egyházközségeknek és civil szervezeteknek.

A 14 pályázatra 70 milliárd forint forrás áll rendelkezésre, ehhez hozzájön az egyre népszerűbb falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény), amellyel több mint 21 ezer családnak másfél év alatt 110 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki - fűzte hozzá.

A hazai forrásból finanszírozott Magyar falu program rugalmas, gyors és folyamatosan bővül, eredményeként javul a kistelepüléseken élők életminősége - jelezte a kormánybiztos, megemlítve, hogy az indulás évében, 2019-ben 150 milliárd, tavaly több mint 200 milliárd, az idén 250 milliárd forintot meghaladó összeg állt, illetve áll rendelkezésre a ötezer lakosnál kisebb népességű települések fejlesztésére.

A program évről évre bővül: az óvoda, iskola, közösségi terek felújítása, szolgálati lakások kialakítása után idén már kiterjesztették a kisboltok támogatására és a mikrovállalkozások megsegítésére is.

Gyopáros Alpár megemlítette azt is, hogy a falusi útalap forrásaiból eddig háromezer kilométer mellékút felújítását fejezték be, vagy kezdték el, jövőre további ezerötszáz kilométer mellékút újulhat meg.

Kovács Miklós (Fidesz-KDNP), Báránd polgármestere közölte: településükön 80 millió forintért valósítottak meg fejlesztéseket a Magyar falu program keretében, a 42-es főút áthaladó szakaszának felújítása pedig 420 millió forintba került.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!