Hatályon kívül helyezte a bíróság a Csongrád megyei jobbikos képviselőt mandátumától megfosztó döntést

Belföld, 2019.02.15

Jogerős végzésével hatályon kívül helyezte a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Csongrád megyei közgyűlés Kiss Attila (Jobbik) képviselőt mandátumától megfosztó döntését - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t. Az önkormányzat erre reagálva közölte: a megyei közgyűlés azóta - február 8-án, törvényi kötelezettségének eleget téve - újabb határozatot hozott Kiss Attila mandátumának megszűnéséről.

A törvényszék szóvivője, Juhászné Prágai Erika emlékeztetett: a közgyűlés zárt ülésen a jobbikos képviselő esetében összeférhetetlenséget állapított meg.

A közgyűlés álláspontja szerint az összeférhetetlenség azért állt fenn, mert a politikus által vezetett Sándor Móricz Egyesület a működtetője a Makói csípős című hírportálnak, amely felelős kiadója a civil szervezet elnöke. Az önkormányzati törvény szerint pedig az önkormányzati képviselő nem lehet médiatartalom-szolgáltató természetes személy, jogi személy, gazdasági társaság legfőbb szervének, ügyvezetésének tagja, személyes közreműködője, képviselet ellátására jogosultja. Mivel ezt az összeférhetetlenségi okot a politikus nem hozta a közgyűlés tudomására, a testület megállapította méltatlanságát, ezzel megszűnt képviselő megbízatása.

A bíróság végzésében kiemelte, hogy az önkormányzati törvény kettős követelményt támaszt az összeférhetetlenségről hozott határozattal szemben, amelynek egyrészt tartalmaznia kell az összeférhetetlenséget megalapozó körülményeket, másrészt pedig az összeférhetetlenség kimondását.

A közgyűlés határozat azonban az összeférhetetlenség fennállásának csak a megállapítását tartalmazta, valamint azt, hogy ez alapján a kérelmező méltatlan a képviselői megbízatásra; teljes egészében hiányoztak azonban az összeférhetetlenség megállapításának alapjául szolgáló tények. A bíróság így nem kerülhetett abba a helyzetbe, hogy az összeférhetetlenséget megalapozó tényeket, ténymegállapításokat és egyéb körülményeket megismerje.

A bíróság álláspontja szerint az összeférhetetlenség kimondásáig tartó folyamat leírását magának a határozatnak kell tartalmaznia, ennek hiányában az összeférhetetlenség fennállása érdemben nem vizsgálható, A bíróság döntése szerint ezért a határozat ebben a formában törvénysértő volt, ezért azt hatályon kívül helyezte.

A közlést kommentáló megyei önkormányzati közlemény kiemelte: a bíróság formai okokból helyezte hatályon kívül a közgyűlés a képviselő összeférhetetlenségét kimondó novemberi döntését; a bíróság az összeférhetetlenség fennállását érdemben nem vizsgálta, azaz nem hozott döntést a Kiss Attilával kapcsolatban megállapított összeférhetetlenségről és méltatlanságról.

A közgyűlés határozata szerint az összeférhetetlenség és a méltatlanság továbbra is fennáll, a testületnek pedig törvényi kötelezettsége, hogy megszüntesse a jogsértő állapotot. A közgyűlés megállapította: a jobbikos politikus elnöki posztja a 2015 óta működő Makói Csípős című online újságot kiadó Sándor Móricz Egyesületben az önkormányzati törvény szerint összeférhetetlen képviselői megbízatásával.

A megyei önkormányzat álláspontja szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján teljesen egyértelmű a méltatlanság, a jogsértő állapotot pedig kötelező megszüntetni. A bíróság közhiteles nyilvántartásában jelenleg is Kiss Attila a Sándor Móricz Egyesület elnöke - jelezték.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!