Hatszáz forint lesz a legdrágább parkolás óránként Szombathelyen

Belföld, 2022.06.27

Négyszáz forintról óránként hatszáz forintra emeli július elsejétől Szombathelyen a legdrágább övezetben a parkolás óránkénti díját a vasi megyeszékhely önkormányzata, de drágul a strandbelépő, az uszodajegy és többet kell majd fizetni a hulladékkezelésért, az anyakönyvi és a kegyeleti szolgáltatásokért is - erről döntött a város ellenzéki többségű közgyűlése hétfőn.

A Fidesz-KDNP közgyűlési frakciója túlzottnak tartotta és elutasította az önkormányzati tulajdonú cégek szolgáltatási árainak emelését.

Illés Károly (Fidesz-KDNP) frakcióvezető a közgyűlés ülésén úgy fogalmazott: egyre nehezebb a megélhetés, ezért az önkormányzatnak inkább segítenie kellene az embereket, nem pedig növelnie a terheiket.

Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármestere azzal érvelt, az emelt árak sem nagyon fedezik a szintén napról-napra növekvő költségeket, a kényszerű áremeléssel a szolgáltatásokat végző cégeik működőképességét szeretnék megőrizni.

Az elfogadott tervezet szerint 20-30 százalékkal emelik a parkolóbérletek árát, a városcentrumtól távolabb eső parkolók díjai kisebb mértékben emelkednek, ezekben az övezetekben a második és a harmadik órára ingyenes a parkolás.

Negyven százalékkal többe kerül Szombathelyen júliustól a helyi Tófürdőre váltott strandbelépő, a Kalandváros játszóparkba és a műjégpályára váltott belépőjegy, illetve 20 százalékkal drágul a fedett uszodába váltott belépőjegy is.

Harminc százalékkal drágulnak szeptembertől Szombathelyen a hulladék lerakásának, október elsejétől pedig a hulladékgyűjtő edények kihelyezésének díjai.

Többe kerül majd az anyakönyvi szolgáltatás, az esküvő, és emelik augusztustól a kegyeleti szolgáltatások díjait is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!