Helyettes államtitkár: nagy az érdeklődés a magyar családpolitika iránt az ENSZ közgyűlésén

Belföld, 2019.03.12

Nagy érdeklődés övezi a magyar családpolitikai rendszert az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottságának 63. ülésén - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden az MTI-nek, New Yorkból.

Beneda Attila elmondta, a bizottság egyik plenáris ülésén mutatta be a magyar családpolitikát, amelynek különlegessége, hogy a nőpolitikát a családpolitika részének tekinti.

Egyetlen másik ország sem reflektál annyira sokféleképpen a családok problémáira, és segíti ennyire átfogóan a gyerekvállalást, mint Magyarország, ezért a családvédelmi akcióterv különböző elemei méltán kerültek az érdeklődés középpontjába - mondta a helyettes államtitkár.

Hozzátette, különösen nagy az érdeklődés a babaváró támogatás, a négygyerekes nők személyi jövedelemadó mentessége, valamint a nagyszülői gyed iránt, nincs ugyanis még egy ország, ahol ilyen intézkedések lennének.

Beneda Attila kitért arra is, hogy a tavaly kormányzati támogatással létrejött Egyszülős Központtal közös kiállításon mutatja be a kormány a magyar családpolitika komplexitását, valamint az Egyszülős Központ mindennapjait és munkáját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!