HM: zavartalan az ellátás a Honvédkórház koraszülött intenzív osztályán

Belföld, 2019.01.23

Zavartalan az ellátás a Honvédkórház koraszülött intenzív osztályán, annak ellenére, hogy nem írta alá a honvédelmi alkalmazotti jogviszony elfogadásáról szóló határozatot a részleg eddigi vezetője, akinek utódát már ki is nevezték - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.

Azt írták: Nádor Csaba részlegvezető orvos munkaviszonya felmondási idő nélkül szűnt meg az intézményben. Utóda Korcsik József, az utóbbi időszakban Németországban dolgozó neonatológus (újszülöttgyógyász) lett, akit keddtől ki is neveztek a részleg élére - olvasható a közleményben.

Hozzátették: az új részlegvezető elismert szakember, csaknem húszéves orvosi múlttal és többéves nemzetközi tapasztalattal rendelkezik - tették hozzá.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter az MTI-nek adott, szerdán megjelent nyilatkozatában azt mondta, felesleges volt az elmúlt napokban a Honvédkórházzal kapcsolatos "hisztériakeltés", hiszen semmilyen valós alapja nem volt. Közölte: a Honvédkórház mintegy 3000 érintett dolgozója közül 54 közalkalmazott döntött úgy, hogy nem vállalja a honvédelmi alkalmazotti jogviszonyt. Kiemelte: így a Honvédkórház minden osztályán továbbra is zökkenőmentes a betegek ellátása.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!