Hollik István: a dollárbaloldal kampányát 11 titokzatos adományozó finanszírozta

Belföld, 2022.12.01

A Fidesz szerint a baloldal a külföldről származó kampánypénzek ügyében az összeg mértékéről és származásáról sem mondott igazat.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-nek csütörtökön elküldött videónyilatkozatában azt mondta: egyre több hazugság derül ki a "guruló dollárok ügyében".

Szerinte a "dollárbaloldal" hazudott a külföldről kapott pénz mértékéről. Azt mondták, hogy 1,8 milliárd forintot kaptak, mára azonban kiderült, hogy 3 milliárd forintról van szó - jelezte. Hozzátette: pénz származásáról sem mondtak igazat, hiszen korábban azt állították, hogy az összeg sok ezer mikroadományozótól származik, és csak magyar útlevéllel ellenőrzött személyek küldhettek pénzt, mára azonban kiderült, hogy 11 titokzatos adományozó adta össze a pénzt.

Hiába nyilatkozott Karácsony Gergely tanácsadója, Korányi Dávid, az Action for Democracy "magyarországi helytartója", és beszélt "mindenféle nyoma sincs gyűjtési akcióról", nem tudta elrejteni az igazságot - hangsúlyozta Hollik István.

Szerinte gyűjtésnek csak az amerikai alapítvány központi honlapján van nyoma, ott pedig semmifajta ellenőrző adatot nem kérnek, tehát bárki utalhatott a "Soros-féle szervezetnek", illetve az oldalon lévő adományszámláló összesen 11 főt jegyez, mint adományozó.

"Tehát kijelenthető, hogy a dollárbaloldal kampányát nem mikroadományokból finanszírozták, hanem 11 titokzatos adományozó dobott össze 3 milliárd forintot" - nyomatékosította a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint fejenként csaknem 300 milliós támogatást nem sokan tudnak és akarnak adományozni a baloldal kampányához.

Kik ők és mit kértek cserébe? - tette fel a kérdést Hollik István, aki szerint erről kellene szólnia "Gyurcsány Ferenc online tévéje" első adásának.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!