Hoppál Péter: a kormány nyitott a pécsi reptér fejlesztésére

Belföld, 2021.12.09

Ha Pécs önkormányzata és a kormányzat folyamatban lévő tárgyalásai megállapodással zárulnak, akkor megvalósulhat a város szomszédságában lévő nemzetközi repülőtér fejlesztése - mondta Hoppál Péter, a város fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön a pogányi létesítménynél, sajtótájékoztatón.

A politikus közölte: a pogányi reptér fejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy a megyeszékhely, Baranya és a régió gazdasága lendületet vehessen.

Mindezt segítheti az a kormányzati szándék, amely régióközpontú légikikötők fejlesztéséről szól - tette hozzá.

Ebben a fejlesztési programban a pogányi repülőtér is szerepelhet, ha annak jelenlegi tulajdonosa, a pécsi önkormányzat és a kormányzat képes lesz megállapodni a részletekről - közölte a politikus.

Kijelentette: mivel Pécs erejét meghaladja egy több milliárdos, akár tízmilliárdos beruházás, mint a légikikötő fejlesztése, ezért fontos, hogy az állam lépjen be partnerként a modernizálásba.

Hoppál Péter hozzátette, a Pécs melletti pogányi repülőtér fejlesztése kapcsán a kormányzat a helyiek oldalán áll, és nyitott arra, hogy fejlesztések történjenek ott.

Mindehhez - húzta alá -, az szükséges, hogy eredményesen záruljanak a pécsi önkormányzat és a kabinet között a napokban zajló tárgyalások.

A képviselő közölte: bízik abban, hogy a kormány-város tárgyalások egyenesbe érnek, és "az állami tulajdonlás - mint a kormányzati fejlesztés feltétele - valósággá válhat, és elindulhat a helyi gazdaságfejlesztés egy új dimenziója".

Kitért arra, hogy érzékelhető, mit jelent az, amikor egy erőteljes iparizóna-fejlesztés együtt jár a reptérfejlesztéssel. Utalt arra, hogy Debrecenben folyamatosak a beruházások, ez pedig annak is köszönhető, hogy ott jól működő nemzetközi reptér van.

Közölte: a kormányzat döntésének köszönhetően már zajlik az M6-os autópálya meghosszabbítása Horvátország felé és a mohácsi új országos közforgalmú kikötő építése, ugyanakkor logisztikai szempontból a térség repterének korszerűsítése is szükséges a helyben meglévő gazdasági potenciálok kiaknázásához.

"Pécsnek arra van szüksége, hogy a pogányi reptér fejlesztése megvalósulhasson, így a helyi gazdaság is erősödjön" - jelentette ki.

Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya megyei közgyűlés elnöke arról szólt, hogy a térség fejlődése, új munkahelyek teremtése akkor történhet meg, ha új lendületet kap a gazdaság, új utak nyílnak meg a befektetői tőke előtt, csökken a megye jelenlegi részbeni bezártsága.

Kővári János, Baranya megyei fejlesztési biztos, pécsi önkormányzati képviselő felidézte: a másfél évtizede megnyílt pogányi reptér ugyan megépítése óta 1,5-2 milliárd forintos működési támogatásban részesült a pécsi önkormányzattól, mégsem tudja ellátni igazán gazdaságélénkítő szerepét.

Úgy vélekedett: mivel Pécs nem tudja megoldani a létesítmény fejlesztését, az önkormányzatnak meg kell ragadnia a lehetőséget, azaz el kell fogadnia a kormányzat erre való nyitottságát, és meg kell állapodnia a kabinettel a reptér jövőjével kapcsolatos, most zajló tárgyalásokon.

Reményét fejezte ki, hogy akár már a jövő héten ülésező pécsi közgyűlés szentesítheti a kormány és az önkormányzat közötti megállapodást, ezzel pedig komoly előrelépés történhet a létesítmény fejlesztésében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!