Hőség - A BKV a kánikula elleni védekezés fontosságára figyelmeztet

Belföld, 2022.07.22

A BKV a rendelkezésére álló eszközökkel igyekszik a kánikula hatásait mérsékelni, ugyanakkor arra kéri az utasokat, hogy a hőséget, a 40 fok fölötti várható hőmérsékletet figyelembe véve tervezzék meg hétvégi utazásaikat.

A társaság pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a lehetőségeikhez mérten igyekeznek elviselhetőbbé tenni az utazási és munkakörülményeket a szélsőségesbe hajló időjárási körülmények között is.

Kiemelték, hogy szabadtéren, a megállókban erős napsütésnek lehetnek az utasok kitéve, ezért fontos a megfelelő napvédelem (sapka, napvédő krém). A nem klimatizált járművekben extrém forróság lehet, ezért a BKV Zrt. azt javasolja, hogy minden utasnál legyen megfelelő mennyiségű ivóvíz. Kérik továbbá, hogy az utasok különösen figyeljenek a gyermekekre és az idősebbekre.

A közlemény szerint a nyári kánikulában kiemelten figyelnek a járművek klímaberendezésének üzemképességére, emellett locsolással folyamatosan hűtik a nagypaneles vágányokat.

Kitértek arra is: a járművezetőknek lehetővé tették a könnyített, nyárias formaruha viselését, amelynek nem kötelező eleme a kendő, nyakkendő, és bermudanadrág hordása megengedett - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!