TV műsor

Huszonöt éves a pécsi Gandhi Gimnázium

Belföld, 2019.04.08

Huszonöt éve kezdte meg oktató-nevelő munkáját Magyarország és Európa első roma nemzetiségi érettségit adó intézménye, a pécsi Gandhi Gimnázium, ahol az alkalomból szombatig tartó ünnepi rendezvénysorozat indult hétfőn.

A programok kezdeteként hétfőn kora délután emlékművet avattak az intézmény első igazgatójára, Bogdán Jánosra (1963-1999) emlékezve.

Ignácz István igazgató az MTI-nek elmondta, hogy az idei tanévben vizsgázókkal együtt mintegy 800-an szereztek érettségit a gimnáziumban. Az intézményben mindkét magyarországi cigány nyelvet - a beást és a lovárit is - oktatják, azokból érettségizni és nyelvvizsgázni is lehet - ismertette az igazgató.

Hozzátette: az intézmény művészeti iskolája kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy cigány táncokat és zenét, valamint a klasszikus művészeti ágakat tanítsa. Tájékoztatása szerint tanulóik elsősorban Baranya, Tolna és Somogy megyéből érkeznek, ugyanakkor debreceni, egri és zalaegerszegi diákja is van a Gandhinak.

Ignácz István oktató-nevelő munkájukról úgy fogalmazott: "minden diákunknak, aki innen kikerül, és úgy érzi, hogy megtalálta a helyét az életben (...), már tudunk adni valamit".

Az igazgató az iskola működésének legnagyobb elismeréseként értékelte, hogy a Gandhinak a roma szellemi kulturális örökség megőrzését célzó pedagógiai programja felkerült a szellemi kulturális örökség megőrzését szolgáló nemzeti jegyzékre.

A Gandhi 25 - Újra együtt! című programsorozat keretében kedden a gandhis diákok élőképet alkotva is megemlékeznek a jubileumról. A gimnáziumban iskolatörténeti és interaktív kiállítás nyílik.

A szerdai szakmai napon nyitott tantermeket, művészeti és kollégiumi foglalkozásokat hirdetnek: az érdeklődők a beás és a lovári nyelvet, illetve a cigány népismeretet oktató tanórán is részt vehetnek. Aznap este a kollégiumban Nemes Gábor, az iskola gitártanára ad koncertet, csütörtök délelőtt tartják a jubileumi programok főrendezvényeit.

A negyed évszázados jubileumhoz kapcsolódva csütörtökön 25 órás cigánymese-olvasást tartanak. A rendezvényhét utolsó napjára, szombatra az iskola gandhis találkozót hirdetett.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!