Illegális bevándorlás - Halász: ismét beigazolódott, hogy a migráció veszélyt hoz Európára

Belföld, 2018.11.20

A brüsszeli terrortámadás ismét azt igazolja, hogy a migráció veszélyt hoz Európára - jelentette ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Halász János elmondta: a testület a Terrorelhárítási Központnál (TEK) tartott kihelyezett zárt ülést, ahol a fő téma ismét a migráció volt. Szó volt arról is, hogy a határkerítés biztonságot jelent a Magyarországnak, ennek köszönhetően a terrorveszély csökkent.

Kedd reggel Brüsszel központjában késeltek meg egy rendőrt. Egyes források szerint iszlamista terrortámadás történt.

A Fidesz-frakció szóvivője szerint ismét egy bevándorló hátterű terrorcselekményt hajtottak végre rendőrök ellen. Ezzel ismét az európai hatóságokat, az európai jogrendet, az európai kultúrát támadták meg.

Halász János azt mondta: a keddi bizottsági ülésen meggyőződtek róla, hogy a TEK megvédi Magyarországot. A TEK mind felkészültségében, mind tudásában bármelyik hasonló külföldi szervvel felveszi a versenyt - jelentette ki a szóvivő.

Kiemelte: mind az európai, mind a magyar terrorelhárító szervekre egyre több feladat hárul. A valódi felelősség viszont a brüsszeli politikusoké, vezetőké.

Jó lenne, ha a "bevándorláspárti brüsszeli elit" végre belátná, hogy az ő politikájuk jelent veszélyt Európára - szögezte le Halász János. Kiemelte: ahol a migránsok megjelennek, ott a terrorveszély, a bűncselekmények, az erőszak veszélye megnő. Látható, hogy a migránsokkal elárasztott településeken az európai emberek nem érezhetik magukat biztonságban - tette hozzá.

Mindeközben az Európai Unió pénzéből több tízezer migránskártyát osztogatnak az itt lévő, illetve az ide tartó migránsoknak, ezzel is megnövelve a terrorizmus finanszírozásának kockázatát - mutatott rá Halász János.

Hozzátette, teljesen világos, hogy a mostani "bevándorláspárti brüsszeli elitnek" mennie kell, mert a migránsokkal együtt csak a terrorizmust és a veszélyt hozzák Európára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!