Illegális bevándorlás - Szijjártó: a migrációval egyező fenyegetést jelent a nemzetközi szervezetek ezzel kapcsolatos politikája

Belföld, 2021.10.27

A migrációval megegyező súlyú fenyegetést jelent térségünkre a józan eszüket teljesen elveszítő nemzetközi szervezetek migrációval kapcsolatos politikája -- írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon.

Szijjártó Péter Észtországba utazik, ahol a NATO keleti szárnyán elhelyezkedő országok külügyminisztereinek értekezletén vesz részt. Tallinnban az Európát érő biztonsági kihívásokról tárgyalnak. Mint írta, Lengyelország és a balti államok most testközelből találkoznak azzal, hogy kelet felől szervezetten hordják rá az erőszakos bevándorlókat a határaikra.

Brüsszel múlt heti, kerítésellenes álláspontja után most itt az újabb "gyöngyszem": az ENSZ menekültügyi főbiztosa tegnap azt bírta mondani, hogy a határai megvédése érdekében minden erőforrását mozgósító Lettországnak változtatnia kellene a hozzáállásán és be kellene engednie a migránsokat - írta a külügyminiszter.

"Tehát azokat az embereket engedjük be, fogadjuk be az Európai Unió területére és aztán persze adjunk is nekik sok-sok szociális támogatást, akik miatt lengyel határőrök sérültek meg a hétvégén, akik fittyet hánynak a szabályainkra, törvényeinkre és viselkedési normáinkra, akik agresszív módon akarják ránk erőltetni a saját életmódjukat" - áll a bejegyzésben.

Szijjártó Péter megfogalmazása szerint "ha a helyzet nem lenne ennyire súlyos és életbe vágó, az ember már tényleg nem tudná, hogy sírjon vagy nevessen ilyen nemzetközi megnyilvánulások hallatán. S csak hogy tovább súlyosbítsam a helyzetet így reggel: ezek a nemzetközi bürokraták az európai adófizetők pénzéből élnek."
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!