Indul a Szegedi Tudományegyetem szabadegyetemének jubileumi szemesztere

Belföld, 2022.09.13

Vajda Tamásnak az egyetem és jogelődjeinek történetéről tartott előadásával szerdán elkezdődik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szabadegyetemének jubileumi, harmincadik szemesztere - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint az ismeretterjesztő előadás-sorozat programját úgy állították össze, hogy az tükrözze az egyetem sokszínű kutatási profilját. A sorozatban az egyetem oktatói, kutatói és meghívott előadók hagyományosan olyan témákat mutatnak be, amelyek aktuálisak, érdekesek és sokakat érintenek.

A most induló szemeszter egyik újdonsága, hogy kerekasztal-beszélgetés is színesíti a programot. Szeptember 21-én - az idén Szegeden megszervezett - Katolikus Társadalmi Napok kapcsolódó rendezvényeként Szabó Gábor akadémikus és Németh Norbert, a római Pápai Magyar Intézet rektora beszélget a hit és tudás kapcsolatáról, a természettudományok és a teológia megbékéléséről.

A szemeszterben Dante halálának 700. évfordulójához kapcsolódva előadást hallhatnak az érdeklődők az Isteni színjáték fordításairól, majd az etnikai és vallásföldrajzról, az egykor szegediek által újranépesített Torontál vármegyéről vagy a tizenöt éves háborúról és következményiről. Szó esik majd a tudomány és filozófia viszonyáról, a kortárs magyar kóruszenéről, az 1900 körüli évtizedek üstökösirodalmáról, a digitalizáció hatásáról a munkaerőpiacra, illetve az oktatásra, valamint előadás mutatja be a hallgatói mozgalom szegedi hagyományait, éppúgy, mint azt, hogy mire használható a statisztika, s mire nem.

Az előadás része az SZTE szabadegyetem tantárgynak, a hallgatók kreditpontot kapnak érte. Az előadások pedig - a korábbi szemeszterekhez hasonlatosan - utólag is megtekinthetők az SZTE Tudásportálján. Az érdeklődők az előadások után közvetlenül a helyszínen - az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében - vagy a sorozat honlapján kérdéseket tehetnek fel az előadóknak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!