Indulnak a forgalomcsillapítási mintaprojektek Budapesten

Belföld, 2020.07.23

A főváros több kerületében tizenöt helyszínen elkezdődnek, illetve néhány esetben már el is kezdődtek a közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási mintaprojektek - mondta Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke a témában tartott csütörtöki budapesti háttérbeszélgetésen.

Balogh Samu közölte, az élhető város megteremtéséért a főváros a kerületekkel együttműködve valósítja meg a mintaprojekteket. Ma a nagy gépjárműforgalom, az abból fakadó zaj és a légszennyezettség akadályozza leginkább azt, hogy Budapest élhető legyen, ezért "itt kell a legerősebben beavatkozni" - tette hozzá.

A kabinetfőnök hangsúlyozta, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által megalkotandó közlekedésbiztonsági terv a budapestiek visszajelzései alapján készülhet majd el. Most tizenöt kisebb területen indul, vagy indult el mintaprojekt, és ezeknek az a célja, hogy összegyűjtsék az emberek véleményét, amelyek alapján meg lehet majd határozni a hosszú távú terveket.

Kitért arra: a fővárosban jelenleg is viszonylag nagy a forgalomcsillapított zónák aránya. Az úthálózat harmada jelenleg is 30 kilométer/órás és ez alatti sebességcsillapított zónaként működik a lakóterületek védelmében. Az utak nagyjából felén 50 kilométer/óra a megengedett sebesség. A forgalomcsillapítás nem jelenti azt, hogy a külső, nagy forgalmú utaknál ne lehetne fenntartani az indokolt magasabb közlekedési sebességet - jegyezte meg.

A mintaprojekteket részletezve Balogh Samu elmondta, hogy a pesti alsó rakpartot május óta hétvégenként már megnyitották a gyalogosok és a kerékpárosok előtt a Margit híd és a Szabadság híd között. Ez szeptemberig így is marad - közölte, hozzátéve: a tapasztalatok nagyon kedvezőek, azt látják, hogy a rakpart lezárása az autósok elől nem okoz fennakadást a város közlekedésében.

A III. kerületben a Szentendrei és a Vörösvári úton egy-egy rövid szakaszon, lakott területek mentén, ahol nagy a gyalogos forgalom, 60 kilométer/óráról 50-re csökkentik a megengedett sebességet.

Az V. kerületben a Szabadság térnél már életbe léptek a változtatások, amelyek lényege, hogy a Honvéd utcából a Nádor utca fele nem lehet végighajtani a kerületen. Ennek az a célja, hogy az átmenő forgalom ne a kis utcákban, hanem a Bajcsy-Zsilinszky úton bonyolódjon.

A VI. és VII. kerületet érintő mintaprojekt részleteit ismertetve Balogh Samu közölte: a Kazinczy utca teljes hosszában és a Király utca Károly körút felé eső egy része sétálóutca lesz.

Az Üllői úton - a lakótelepekkel övezett részen - a Könyves Kálmán körút és a Határ út között 60 kilométer/óráról 50-re csökkentik a megengedett sebességet.

A XI. kerületben a Budafoki út környékén valósul meg forgalomcsillapítás.

Balogh Samu elmondta, október végéig lehet majd véleményezni a mintaprojekteket, ezeket a BKK felhasználja majd a december végéig elkészülő közlekedésbiztonsági terv kialakításánál. A tervről várhatóan januárban szavazhat a Fővárosi Közgyűlés.

Soproni Tamás (Momentum) VI. kerületi polgármester elmondta: a tervek szerint augusztus elsejétől az Andrássy út szervizútjait minkét oldalon lezárják a Rózsa, az Izabella és a Vörösmarty utca közötti szakaszon. Ott kulturális programokat, kiállítást tartanak majd, valamint utcabútorokat is kihelyeznek.

Niedermüller Péter (DK) VII. kerületi polgármester arról beszélt, a legfontosabb céljuk, hogy a forgalmat csökkentsék és visszaadják az ottlakóknak a közösségi tereket. A mintaprojekt augusztus 10-én kezdődik el - mondta, megjegyezve, ennek keretében bizonyos számú parkolóhely megszűnik, és hosszú távú céljuk is az, hogy Belső-Erzsébetvárosban a közterületen ne legyen parkolás, hanem mélygarázsokban és parkolóudvarok parkoljanak az autósok.

Reiner Roland (LMP), IX. kerületi alpolgármester elmondta, hogy az elmúlt két hónapban már megvalósult Belső-Ferencvárosban két forgalomcsillapítási projekt. Példaként említette, hogy a Bakáts térnél az intézkedésnek köszönhetően megszűnt az átmenő forgalom, ezáltal csendesebb és nyugodtabb lett a környék.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!