Ismét nemzetközi hírű kutatókkal találkozhatnak a Szegedi Tudós Akadémia növendékei

Belföld, 2019.11.30

Ole Petersen dán származású orvos-fiziológussal és Bert Sakmann Nobel-díjas német sejtfiziológussal találkozhatnak a nemzetközileg is egyedülálló oktatási és tehetséggondozó program, a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA) növendékei és hallgatói a Tisza-parti városban hétfőtől - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A Nobel-díjasok és tehetséges diákok tizennegyedik találkozóján Ole Petersen A tudós útja: élettapasztalat címmel tart előadást.

A háromnapos rendezvény során a 2013-ban indult SZTA program hallgatói közül többen is előadásokon mutatják be saját kutatásaikat, a kezdeményezésben résztvevő mentorok is beszámolnak tudományos munkájukról, és a középiskolások a szakemberek laboratóriumaiba is ellátogathatnak. A találkozón adják át az idei Kiváló hallgató díjat.

A tudósakadémiát Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulójához kapcsolódva hozták létre, hogy újra vonzóvá tegye a fiatalok számára a tudományos életpályát. Elindították azt az egyedülálló, a résztvevők életét 16 és 36 éves koruk között - a hagyományos iskolarendszerrel párhuzamosan - végigkísérő programot, amelynek célja, hogy hazánkban tartsa a legkiválóbb természettudományos érdeklődésű diákokat minőségi képzés és megfelelő anyagi juttatás biztosításával.

A hazai és nemzetközi mentorok részvételével zajló program már hatodik éve sikerrel működik, a kezdeményezéshez országszerte 12 bázisiskola csatlakozott, ahol a tanárok napi munkájukon felül foglalkoznak a tehetséges diákok kiválasztásával és folyamatos fejlesztésével, a nekik szóló helyi programok szervezésével. A kezdeményezés részeként Szegeden és Hódmezővásárhelyen képzési központokat alakítottak ki, ahol a fiatalok megismerkedhetnek a biológiai kutatási módszerek alapjaival. Az egyetemista korosztályból - felvételi eljárás útján - kerülnek ki a program ösztöndíjasai, jelenleg negyven hallgató.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!