ITM: május óta harmincöt taxi rendszámát vonta be a hatóság

Belföld, 2019.07.10

Május óta harmincöt taxi rendszámát vonta be a fokozott ellenőrzéseket végző hatóság - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, hogy a nyári tömegrendezvényekhez kapcsolódóan Budapesten, Sopronban és Zamárdiban összevont személyszállítói ellenőrzést végeztek négy régió közlekedési hatósági szakemberei az elmúlt két hétben.

A közleményben részletezik, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium közúti ellenőrei június végén, július elején a Volt Fesztivál és a Balaton Sound helyszíneinek közvetlen közelében, valamint Budapest kiemelt közlekedési csomópontjainál, a Keleti Pályaudvar, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a Népliget térségében dolgoztak.

A megvizsgált 227 taxi közül 16 esetében találtak hiányosságot, jellemzően a szolgáltatás nyújtásához szükséges engedélyek hiányát. A feltárt mulasztások miatt több esetben 200 ezer forinttól 800 ezer forintig tartó bírságot szabtak ki, kilenc jármű forgalmi engedélyét és hatósági jelzéseit a helyszínen bevonták.

A szabályszegő taxisok nemcsak az utasokat csapják be, hanem a Magyarországra érkező turisták megkárosításával az ország hírnevének is ártanak.

A közlekedési hatóság szakemberei 2019. május 11-e óta fokozott ellenőrzést végeznek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren, ahol az elmúlt közel két hónapban 617 járművet vizsgáltak meg, 40 esetben találtak hiányosságot, 26 jármű forgalmi engedélyét és hatósági jelzéseit vonták be.

A reptér üzemeltetőjének hivatalos taxis partnere a tavalyi év azonos időszakához képest mintegy 9 százalékos növekedést tapasztalt a fuvarszámokban. E bővülés részben a fokozott ellenőrzések érdemi visszatartó erejének tudható be. A hatóság a teljes idegenforgalmi főszezonban folytatja a célzott ellenőrzéseket az utasok és a tisztességes, szabálykövető vállalkozások védelme érdekében - közölte az ITM.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!