ITM, VDSzSz: kiszámítható bérezéssel tehető vonzóbbá a vasutas hivatás

Belföld, 2019.11.18

Kiszámítható bérezéssel és korszerű képzési kínálattal tehető vonzóbbá a vasutas hivatás - értettek egyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a VDSzSz Szolidaritás képviselői hétfőn, a szakszervezet kezdeményezésére létrejött találkozón.

Az ITM hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter megbízásából Schanda Tamás parlamenti államtitkár és Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár fogadta Halasi Zoltánt, a VDSzSz elnökét és Mózes Tibor érdekvédelmi alelnököt. A felek a találkozón megerősítették elkötelezettségüket a konstruktív párbeszéd és a rendszeres szakmai egyeztetések mellett.

A szaktárca és a szakszervezet képviselői egyetértettek abban, hogy a képzett vasúti munkavállalók megtartása érdekében tartósan kiszámítható bérezésre, a meglévő szakemberek mobilitását támogató intézkedésekre van szükség. A szakmai utánpótlás a tárgyalópartnerek közös álláspontja szerint a vasúti képzési kínálat jelentős bővítésével biztosítható. Vizsgálni kell az új munkavállalók felvételét gátló, lassító adminisztratív akadályok lebontásának, a követelmények ésszerűsítésének lehetőségét is.

Az egyeztetésen elhangzottak szerint a tárca és az érdekképviselet egyaránt a 2010 óta zavartalan munkabéke további fenntartásában, a vasúti ágazat működési hatékonyságának javításában érdekelt. A minisztérium és a szakszervezet is arra törekszik, hogy a magyar vasutasok elsősorban a közösségi közszolgáltatási feladatokat ellátó nemzeti tulajdonú vasútvállalatoknál találják meg számításukat - írta közleményében a tárca.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!